Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
037. szám. 103 tetőjogi beavatkozást sem a közfelfogás nem tartja indokoltnak, sem az az általánosan elismert büntetőjogi elv nem kivánja, hogy a büntetés csak a kriminalitás elleni küzdelemnek s ennek is csak a végső szükség esetében kívánatos eszköze. Már pedig az önmaguk és családjuk fenntartására mnnka nélkül is megengedett módon képes emberek munkakerülése, erkölcsi szempontból bármi súlyos megítélés alá is esik, a társadalom s a mások javait közvetlenül még nem veszélyezteti. A bűnösségnek eszerint megokolt ezen ismérvét a büntethetőséghez a Kbtk. 62. §-a is megkivánta; e tekintetben a iavaslat a tételes jogtól annyiban tér el, hogy a bizonyítás terhét a modern perjogi elvek értelmében a vádlottról a vádlóra hárítja. Ez az eljárás az újabb külföldi törvényhozási műveket (pl. az 1910. évi osztrák javaslatot) is jellemzi. b) A bűnösség további ismérve a munkakerülő munkák éj) ess ege. Hogy dologházba csak munkaképes egyént lehet utalni, az iránt a tételes jogok egyetértenek ; a rendes büntetésnek azonban, mint az összehasonlító jogi áttekintésből kitűnt, több törvényhozás olyan munka nélkül élő egyénekkel szemben is helyt ad, akik dolgozni nem tudnak. Ilyen megkülönböztetést tesz pl. az ismertetett holland törvény. A munkára nem képes egyének mnnkátlansága szerencsétlenség, de nem bűncselekmény; ennélfogva nem is büntethető. A javaslat ehhez képest a Kbtk. rendelkezéseitől eltérően a bűnösség feltételei közé a munkaképességet is felvette. A jogszabályok hasonló reformját más államokban is sürgetik. Például a francia irodalomban többször éles hangon mutattak rá a code pénal-, iiak a mi jogszabályainkhoz e téren hasonló fogyatkozására. A francia igazságügyminister 1899. május hó 2-án kiadott rendeletébek figyelmeztette az államügyészséget, hasson közre, hogy a csavargóknak inkább szerencsétlen, mint munkakerülő részét ne büntessék. Rendeletének ionban nem volt meg a kellő hatása ; a francia irodalomban ma is felpanaszolják, hogy a bíróság gyakran munkaképtelen aggastyánokat, betegeket, gyöngeelméjüeket sújt büntetéssel Amit a francia irodalom e kérdésben felpanaszol, ugyanazt a magyar gyakorlatról is el lehet mondani; a javaslat rendelkezése szerint ellenben a jövőre csak munkaképes egyének ellen állapítható meg büntetés s csak ilyenek utalhatók a dologházba. Az i. §-nak e rendelkezését kiegészíti a javaslat 19. § a c) A bűnösség további kritériuma, hogy a tettes munkabér ülésből csavarog v agy egyébként munkakerülő életmódot folytat Csavargás alatt a közfelfogásnak megfelelően érteni kell a helyről-helyre vándorlást, amelyet eddigi jogszabályaink is tiltottak ; az »egyébként munkakerülő életmód« az ugyanazon városban kószáló, munkátlanul henyélő elemek magatartását jelenti Az általános indokolásban már említve volt, hogy a mai társadalmi ós gazdasági viszonyok közt ezeknek az elemeknek a részéről még nagyobb veszedelem fenyegeti a társadalmi rendet, mint a vidéken helyről-helyre járó egyének készéről. d) A » munkakerülés «-nek a bűnösség kritériumaként való felvétele azért szükséges, mert erkölcsileg ez igazolja a büntethetőséget. A francia code pónalban, a holland büntetörvénykönyvben s az ezekhez e szempontból hasonló jogszabályokban méltán kifogásolják, hogy merő nega ti\ umok alapján büntetnek, megbüntetik tehát még azt a munka nélkül élő embert is, aki — bár sikertelenül — munkát keres. A bűnösség természetes
