Főrendiházi irományok, 1910. XIII. kötet • 585-614. sz.
Irományszámok - 1910-587
587. szám. 81 nem látja helyénvalónak, a gyermekbírónak adja vissza a fiatakorút, ez magában véve lehetséges volna ugyan, de sem az eljárás gyorsaságának és ökonómiájának, sem a Bn. intézkedései elvi egységének szempontjából nem lenne igazolható állásfoglalás. A fiatalkorúak bírája ugyanis nem a cselekményeknek külső tekintetek szerint is elbírálható nagy súlya miatt, hanem csak azért tehetné át az ügyet a rendes bírósághoz, mert megismerte a fiatalkorút s meggyőződött róla, hogy vele szemben egyszerű nevelő intézkedéssel eredményt elérni nem lehet: tehát csak akkor, amidőn már jól megismerte egyéniségét. Ámde ba ezt jól ismeri, ki lehet nálánál bivatottabb arra, hogy a szigorúbb intézkedést is megtegye? Már csak erre való tekintetből is alig lehetne elfogadni azt a megoldást, hogy a gyámhatóság ruháztatnék fel a fiatalkorúak bíróságának eme szerepével, mert azt, hogy gyámhatóságainktól függjön a fiatalkorú büntető eljárás alá vonása vagy ő alkalmazzon ellene büntetést is, ezt jogrendszerünkben a fentebb érintett elvek feláldozása nélkül keresztülvinni nem lehet. Ennélfogva nálunk a Bn. intézkedéseinek alkalmazására jogosult olyan külön szervre van szükség, amely önálló feladatkörben jár el, de a bírósági szervezettel szoros kapcsolatban marad. A rendes bíróság ítélkezését ezzel szemben csakis arra az esetre indokolt fentartani, ha a cselekmény különleges természetére tekintettel, nevezetesen a sajtódeliktumoknál, nem kívánatos a fiatalkorút a rendes bíróságtól elvonni, amely nagy közjogi garanciát képvisel a sajtószabadság elvének védelmében, vagy ha a cselekmény már külső megjelenésében oly rendkívül nagy súlyú, amelyre a fiatalkorúakra vonatkozó büntető jogszabályaink szerint is 10 évi vagy jelen törvényjavaslat szerint éppen 15 évi büntetés alkalmazható. III. A fiatalkorúak bíróságainak hivatása. Az így alakított külön bírói szervnek valósággal társadalommentő ós nemzeterősítő feladat jut osztályrészül. Amerikában összekötő kapocsnak tekintik azt a gyermekvédelem és a büntető jogszabályok közt Lindsey a fiatalkorúak denveri bírája e bíróságot inkább iskolának, mint törvényszéknek mondja. Hivatása szerint a fiatalkorúak bírósága valójában nem szorosan vett ítélkező bíróság, hanem a bűncselekményt elkövető gyermekek és fiatalkorúak megmentésére hivatott hatóság. Az amerikai törvények többsége a fiatalkorút nem tekinti bűntettesnek, csak bűnelkövető, veszól}^eztetett és ezért oltalomra szoruló ifjúnak; a bíróság pedig, amely az ilyen ifjú ügyében eljár, nem más, mint az általános népnevelés különleges szerve. A fiatalkorúak bíróságának ezt a jellegét és hivatását már azok az anyagi jogi szabályok is megállapítják, amelyek kötelességévé teszik, hogy eljárásában a gyermek és a fiatalkorú erkölcsi és értelmi fejlődésót tartsa szem előtt. Ugyancsak erősen kidomborítják e jelleget az eljárásnak azok a szabályai, amelyek a nevelési érdeket állandóan előtérbe állítják. De a legfőkópen a bíró egyénisége s a gyermekekkel és a fiatalkorúakkal állandó szeretetteljes érintkezése, tett intézkedéseinek állandó ellenőrz/se teszi majd e bírót valósággal a veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak védelmének leghatásosabb szervévé. Ha a törvényhozás nem akar félmunkát végezni, nem érheti be azzal, hogy e bírót a bűncselekményt elkövető gyermekek és fiatalkorúak erkölcsi megmentésére jogosítja fel. Tovább kell mennie abban az irányban, amelyet Főrendi iromány. XŰt. 1910—1915. 11
