Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-373

373. szám. 347 6. Anyagi kiképző eszközök. A rövidebb tényleges szolgálatnak a kiképzésre gyakorolt hátrányait az anyagi kiképző eszközök szapo­rításával és fejlesztésével szintén lényegesen lehet csökkenteni. Jelentőségük már azért is nagy, mert tetemes pónzáldozatot követelnek. A kiképzés intenzivitásának fokozásához első sorban az szükséges, hogy a csapatoknak harc- és lőgyakor­latokra minél több alkalmuk legyen. A mindinkább fokozódó talajművelés — különösen nagyobb helyőrségek környékén — továbbá a mezői károk következtében állandóan növekedő kiadások már a három évi tényleges szolgálati idő mellett is megnehezítik a csapatok harcászati kiképzését (a gyakorlatokat a terepen). Ha ezt a kiképzést két év alatt ugyanazzal a kielégítő eredménynyel akarjuk végezni, mint három év alatt, akkor a csapatnak alkalmat kell adnunk arra, hogy gyakorlatait teljesen harcszerüen — tehát mindefelé járható terepen — hajthassa végre. Ebből következik, hogy minden hadtest területén legalább egy nagy csapatgyakorlótcret kell berendezni (mint amilyen például a 9. hadtesté Benateknél Csehországban és a tüzérség gyakorlótere az 5. hadtest területén Hajmáskéren). Kiterjedt, hosszan elnyúló hadtestkörleteklxn »ét ilyen területre lesz szükség. Továbbá a már jelenleg meglévő gyakorló tereket föltétlenül nagyobbítani kell, "ógy több csapattest egyidejűleg, különösen pedig a gyalogság a lovasitott csapatokkal együtt gyakorolhasson, ami Jelenleg — a kiképzés kárára — sok helyőrségben lehetetlen. Kiváló fontosságú a lőterek kérdése is. A katonának a két évi tényleges szolgálat mellett több puskatöltényt «ell eltüzelnie, hogy a gyorsabban végrehajtandó lőkiképzésnél — különösen a harcszerű lövésnél — ugyanazt az eredményt elérhesse, mint a három évi kiképzés alatt. Ha még a létszámemeléseket is figyelembe vesszük, ugy kitűnik, hogy lőtereink — különösen pedig elemi lövöldéink — megterhelése az eddiginél lényegesen nagyobb lesz, és hogy azok fejlesztése és bővítése annál mkább szükséges, mivel azok már jelenleg is alig felelnek meg a kívánalmaknak. A harcszerű lőterek költségei is emelkedni fognak, mert a harcszerű lövészetet jövőben a rövidebb kiképzési idő mellett egyrészt többször, másrészt pedig a harcszerű kiképzés érdekében változó terepen kell m egtartani. A harcszerű lövés oktatása végett elsősorban a harcszerű egyes lövésre szolgáló lőtereket kell szaporítani és nagyobbítani. Ennek a kiképzési ágnak ugyanis jelenleg igen fontos szerepe van a katona egyéni kiképzésére törekvő iskolázásnál, mert ez a lövészet az alapja minden harckiképzésnek. Szaporítani és bővíteni kell ezenkívül azokat a harcszerű lőtereket is, melyek egész csapattestek harcszerű lövészetére szolgálnak. A tüzérségnél is emelkedni fognak a költségek és pedig nem csupán a modern lövegek jelentékenyen drágább töltényeinek beszerzése miatt (még ha ezek költségei gyakorló töltények alkalmazásával csökkennének is), hanem az ért is, mert a rövidebb tényleges szolgálati idő mellett többször kell lőgyakorlatokat tartani. A nagyobb csapatgyakorlatokat pedig, melyeken a legtöbb katona a jövőben egész tényleges szolgálata Watt legföljebb kétszer vehet részt, nagyobbszabásúra kell majd tervezni. 7. Hadi tengerészet. A hadi tengerészeinél az embereknek kiképzése a szolgálat különböző ágaiban már jelenleg a négy évi tényleges szolgálati idő mellett is jelentékeny nehézségekbe ütközik. Ezek a nehézségek teljesen kizárják, hogy a hadi tengerészetnél a szolgálati időt leszállítsuk. A szakszerű oktatás a különleges szolgálatokban (tüzérség, torpedó, tenger alatti naszádok, gépkezelés stb.) e ?Y teljes évet vesz igénybe, úgy, hogy a tengerészethez beosztott újoncot csakis tényleges szolgálatának második éve °tyamán lehet a tulajdonképeni tengeri szolgálatra felhasználni és ezt a szolgálatot kifogástalanul csak negyedik tényleges szolgálati évében láthatja el. Oly hajókat, melyeknek • legénysége megbízhatatlan és gyakorlatlan, nem lehet szolgálatba helyezni. A számos kiküldetési utazások, a flotta föltétlenül szükséges harckészültsége, különösen pedig annak küszöbön álló építése megkövetelik, hogy terjesen kiképzett legénység álljon mindenkor rendelkezésünkre. A hadi tengerészet betétszámát jelenleg csupán a hadseregtől elvont legénység beosztásával lehetett a föltétlen szükséges nagyságban 44*

Next

/
Thumbnails
Contents