Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.
Irományszámok - 1910-334
334. szám. 249 334. szám. (20. ülés, 333. jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház közjogi és törvénykezési bizottságának jelentése a fajtalan közlemények forgalmának elnyomása végeit Parisban létrejött nemzetközi megállapodás beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Azok a mérhetetlen erkölcsi károk, melyeket a pornográfia gyűjtő neve alá foglalt fajtalan közlemények (iratok, nyomtatványok, rajzok stb.) terjesztése minden társadalomban egyre pusztitóbb hatással oko;;, régóta égető szükséggé tették az ilyen közlemények forgalmának elnyomására alkalmas hatósági intézkedéseknek nemzetközi megállapodással való szervezését, miután az egyes államok hatóságai éppen e forgalom nemzetközi voltánál fogva alig tudtak azok ellenében sikerrel eljárni. A Parisban 1910. ápril havában megtartott nemzetközi értekezlet ebben az iaányban ez idő szerint még csak arra az eredményre vezetett, hogy nemzetközi megállapodás jött létre, mely a szerződő államokat egy-egy központi hatóság szervezésére kötelezi a kölcsönös támogatás közvetitóse czóljából. Ezeknek a központi hatóságoknak feladata volna első sorban a nemzetközi jelleggel biró ilyen fajta bűncselekményekre vonatkozó értesítések központosításának megkönnyítése, továbbá az egyes államok idevágó törvényeinek, valamint az ilyen, nemzetközi jellegű bűncselekményekért történt elitéléseknek kölcsönös közlése. A nemzetközi jelleg kritériuma e részben az, hogy a cselekmény tényálladéki elemei különböző országok területén valósultak meg. Maguknak a fajtalan közlemények elleni anyagi és alaki büntető határozmányoknak, valamint az e téren nyújtandó kölcsönös jogsegélynek megállapítására vonatkozó egyezmény egyelőre még csak tervezetben van meg s további tárgyalásokat igényel ; de már a tárgyalás alatt álló törvényjavaslattal beczikkelyeztetni kivánt nemzetközi megállapodás is jelentékeny lépéssel van hivatva előre vinni a pornográfia ellen való A T édekezés ügyét, s ezért — annak megemlítésével, hogy a megállapodás alakszerűségeiben Magyarország államisága kellő kifejezést nyert, a mennyiben aláírói közt a magyar állam részéről külön meghatalmazott is szerepel — à bizottság nevében tisztelettel javasoljuk a törvényjavaslatnak változatlanul való elfogadását. Budapesten, 1912. évi február hó 8-án. Wlassics Gyula s. k., Molnár Viktor s. k., biz. elnök. b\z. jegyző. Kürendi iromány. VIII. 1010—1915, 82