Főrendiházi irományok, 1910. VIII. kötet • 288-374. sz.

Irományszámok - 1910-333

333. szám. 247 333. szám. (20. ülés, 361. és 362. jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház közjogi és törvénykezési bizottságának jelentése a leánykereskedés elnyomása végett Parisban létrejött nemzetközi megállapodás, illetőleg egyezmény, valamint egyes hozzájuk tartozó okiratok beczikkelyezéséröl szóló két törvényjavaslat tárgyában. A leány kereskedés neve alatt ismeretes üzelmek megakadályozására szükséges intézkedések évek óta foglalkoztatják az európai államok társadalmát és kormányait. Az e részben egyre sürgetőbben megnyilvánult társadalmi törekvések kielégítésére a franczia kormány tette meg 1902-ben a kezdeményező lépést egy nemzetközi értekezlet összehívásával, melynek két eredménye volt. Az egyik egy nemzetközi megállapodás a leánykereskedés elnyomására szükséges közigazgatási intézkedések tekintetében, a másik pedig egy nemzetközi egyezmény tervezete, mely az ezen üzelmek meggátlása czéljából foganatosítandó büntető intézkedéseket és az egj^es államok részéről biztosítandó kölcsönös jogsegélyre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Az utóbbi egyezménytervezetet az 1910. évben ugyancsak Parisban tartott második nemzetközi értekezlet revízió alá vette s némely irányban módosította. Ebben a módosított szövegben kerül az egyezmény most törvényhozási beczikkelyezés alá, egyidejűleg az első helyen említett nemzetközi megállapodással, mely külön törvényjavaslatba van foglalva. Mindkét törvényjavaslat tehát ugyanazon czélt szolgálja, azzal a különbséggel, hogy egyikük a közigazgatás, másikuk az igazságszolgáltatás körébe tartozó intézkedésekre terjed ki. Az előbbiek közül legfontosabb az, hogy a szerződő kormányok mindegyike kötelezi magát a leánykereskedésre vonatkozó értesítések központosítása végett külön hatóságot szervezni, a melyek egymással közvetlenül leveleznek s gondoskodni arról, hogy minden olyan értesülés megszerezhető legyen, mely az ilyen bűnös üzelmek nyomára vezethet. Kötelezik magukat továbbá a törvény és lehetőség korlátain belül visszaküldeni hazájukba az ilyen üzelmek áldozatait, a mennyiben azok hazaszállittatásukat kérik vagy a fölöttük hatalmat gyakorló személyek azt kívánják s minden egyes szerződő ország köteles megkön^iteni a saját területén való átszállítást, melynek költségei — ha visszaszállított egyén azokat fedezni nem képes — a legközelebbi határig a tartózkodó hely országát, azontúl az illető nő hazáját terhelik. Végül kötelezik magukat a szerződő kormányok a kellő felügyelet gyakor-