Főrendiházi irományok, 1910. VII. kötet • 240-287. sz.
Irományszámok - 1910-287
287. szám. 427 Az összehasonlítás eredményeként megállapíthatjuk, hogy az állami administráczióban alkalmazott személyzet száma 1904-ről 1912-re 78.64.6-tal, vagyis 34 , 8°/o-kal emelkedett, mig az államháztartást az alkalmazottak személyi járandóságaik czímén terhelő összeg, mely 1904-ben kereken 222 millió korona volt, 1912-ben már 392 millió korona, vagyis 170 millió koronával, tehát 75-9°/o-kal több, holott az összes rendes kiadások 1904-ről 1912-re csak 54-2°/o-kal emelkedtek. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a személyi kiadások közé itt természetesen nincsenek felvéve a nyugdíjak, melyeknek végösszege az 1904-iki 21-8 millióról 1912 ben 34 millióra, tehát 55°/o-kal növekedett. A személyi járandóságok és nyugdíjak együttes összege 1904-ben 143 7 millió K, az összes rendes kiadások 24-7°/o-a, 1912-ben pedig 426 millió korona, vagyis az összes rendes kiadások 265°/o-a. Távol vagyunk attól, hogy ihinden személyszaporitást ós ebből eredő kiadási többletet improduktívnak tartsunk, s nem juthat eszünkbe pl. a tanítók vagy a bírák számának emelését kifogásolni. Más ágazatoknál sem hagyjuk figyelmen kivül, hogy a személyi kiadások ilyen nagy arányú emelkedésének tényezői között olyan okok is szerepelnek, a melyek méltánylása elől bizonyos mértékig nem lehet elzárkózni. Az állami élet folytonos fejlődése, kivált egy olyané, a melynek intézményeiben még mindig százados mulasztásokat kell helyrehoznia, az uj meg uj törvényekkel együtt vonja maga után a végrehajtásukra hivatott személyzet szaporítását is ; másrészt a megélhetési viszonyok rohamos rosszabbodása s ezekkel párhuzamosan bizonyos fokig jogosultan támasztott illetmény-javítási igén} 7 ek, illetőleg az ezek kielégítésére való törekvés folytán részint közvetlenül, részint statusrendezések alakjában végrehajtott javítások úgyszólván elemi erővel hatnak közre ezen kiadások emelkedésére. Számba vesszük továbbá az állami üzemeknek gazdasági érdekből is mellőzhetetlen fejlesztésével járó folytonos személyzetszaporitást ós az ebből eredő költségtöbbleteket is. De mindezeket figyelembe véve sem hallgathatjuk el azt az aggodalmunkat, hogy az a nagyarányú emelkedés, a mely ezeken a czímeken a mi költségvetéseinkben időről-időre, (egyes tárczáknál, pl. a kereskedelminél valósággal exorbitáns százalékokban) mutatkozik, túlmegy a méltánylandó okok által megszabott mértéken, s teherviselő képességünkkel egyáltalán nincs arányban. Annál jogosabb ez az aggodalmunk, mert a személyi kiadások ezen nagy emelkedésével szemben maguknak az előirányzatoknak tanúsága szerint még csak az állami üzemek jövedelmezőségének megfelelő arányú emelkedése sem áll. Ha csak a legnagyobb költségvetési tételekkei szereplő állami üzemeket vesszük, a kereskedelmi tárczánál a m. kir. államvasutakat és a posta- és távirdát, a pénzügyinél pedig az állami vasgyárakat és dohányjövedéket s ezeknek a jelzett évekre előirányzott rendes kiadásait levonjuk az előirányzott rendes bevételekből ; azt találjuk, hogy a maradvány a bevétel százalékában 1904-ben 1911-ben 1912-ben °/o °/o °/o az államvasutaknál .... a posta- és távirdánál . a vasgyáraknál . . a dohányjövedéknél . 36 23 27 30 19 17 9 8*8 14 55 55 58 54*
