Főrendiházi irományok, 1910. VI. kötet • 207-239. sz.
Irományszámok - 1910-208
208. szám. 2-ik melléklet a 208% számú irományhoz. Indokolás a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségéről és az 1894 : V. t.-cikk némely rendelkezéseinek módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló törvényjavaslathoz. A. Általános indokolás. I. Évtizedek óta foglalkoztatják az illetékes kormán y hatóságokat, az érdekelt társadalmi köröket, de mondhatni az egész hazai közvéleményt is azok a problémák, a melyek a gazdasági és népesedési viszonyok újabbkori alakulásai kapcsán a földbirtokmegoszlás kérdése terén merültek fel. Hosszabb idő óta vagyunk tanúi olyan irányú birtokmozgalmaknak, melyeknek nem csak nagy arányai, de természete is azoknak irányitását állami és nemzeti szempontokból elsőrendű fontosságú közgazdasági és socialis feladattá teszik, mert kétségtelen immár, hogy e birtokmozgalmak épp úgy mint indító okaik, nem múló természetűek. A földmívelő nép körében mindenütt tapasztalható földéhség, a mely a birtokoknak a nemzedékek során való felaprózása folytán állandóan nő, s a melynek kellő mértékben való ki nem elógithetése sok helyt a népesség természetes szaporodását is károsan befolyásolja : a falusi népességnek a városokba való tódulása, s a városi proletariátusnak ennek folytán beállott szaporodása; a gyors meggazdagodás, illetve a munkásnép életviszonyaihoz mérten jelentékeny tőkegyűjtés lehetősége által táplált tengerentúli kivándorlás, s a némi tőkére szert tett kivándorlottaknak állandó törekvése, hogy szülőföldjükön földbirtokot szerezzenek; a nagy, s különösen a középbirtokosok jelentékeny részének tőkehiánya, a melynek folytán birtokaikat a mai viszonyok közt megkivánt intenzivitással művelni nem képesek, s a melynek következtében gazdaságosabb birtokaik egy részének eladása, hogy így felszabaduló tőkeerejükkel birtokuk megmaradó részét annál jobban művelhessék ; a munkabérek állandó emelkedése, mely egyrészt a mezőgazdasági üzemnek fizetett munkaerőkkel való folytatását mindinkább nehézzé teszi, s a mely másrészt a munkásoknak a tőke-