Főrendiházi irományok, 1910. II. kötet • 35-84. sz.
Irományszámok - 1910-69
118 69. szám. teni, és pedig az állomások, a magasépitmények, járóművek és a gépészeti berendezés összes terveit, valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasutigazgatóság utján, a mely az uj helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. H. Alépítmény. A vasút alépitménye két vágányra készitendő. A legnagyobb emelkedés» illetve esés 2ö°/oo-ben állapittatik meg. A nyilt pályát 300 méternél kisebb sugarú kanyarulatokba fektetni nem szabad. Kivételesen azonban megengedtetik, hogy Mogyoród állomás mindkét végéhez közvetlenül csatlakozó vonalrészek 200 méter, a »Gödöllő királypark« állomás Kerepes felőli végéhez csatlakozó vonalréez pedig 125 méter sugarú ívekbe helyeztessenek. A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéljaira készitendő épitési tervezetben a kereskedelemügyi minister engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtlenebbek legyenek a vasút költségelése es engedélyezése alapjául szolgált tervekben előtüntetett, illetőleg megállapított irány- ós lejt viszonyoknál. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépitmény felszinében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, 8 0 (nyo'lcz) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővítésének megfelelően kiszélesítendő. A töltések — azok magasságához ós anyagához képest — bezárólag 2*5 m. magasságig \ 1 /2 vagy l 1 /^ lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább 172 lábas lejtőkkel létesitendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének ós minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak ós körülményeknek megfelelően álli tandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vizszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenókéséssel tervezendők ós készitendők. Az anyagárkok külső lejtői egylábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltés felőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készitendők, mint maguk a töltések. Az anyagtermelési ós lerakási helyek mindig szabályos alakkal, a földterületek lehető kimélesóvel, köz- ós magánérdekek kárositása nélkül és ugy létesitendők, hogy azok a közlekedésnek és vízlefolyásnak, valamint a pályatest ós tartozókai előállításának és fentartásának, nemkülönben az állomási vágányzat meghosszabbításának akadályul ne szolgáljanak vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti ós mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni ós az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az