Főrendiházi irományok, 1910. I. kötet • 1-34. sz.

Irományszámok - 1910-19

162 19. szám. gyaknak az e tekintetben a legnagyobb kedvezményt élvező országba való kivitelénél szedetnek. A szerződő felek mindenike ehhez képest kötelezi magát, hogy a másikat haladéktalanul részesiteni fogja minden kedvezményben, minden kiváltságban vagy vámmérséklésben, melyet valamely harmadik hatalomnak az emiitett tekintetekben már engedélyezett vagy jövőben engedélyezne. A szerződő felek egyikének területeiről érkező vagy az oda szállí­tandó mindennemű árú a másik fél területein kölcsönösen mentes lesz minden átviteli vámtól, történjék az átvitel akár közvetlenül, akár pedig az árúknak lerakása, foeraktározására és újból való felrakása után. II. a) czikk. Azon belső adók, melyek a szerződő felek egyikének területein akár az állam, akár községek vagy testületek javára, valamely árúczikk elő­állítását, gyártását vagy fogyasztását terhelik, vagy terhelni fogják, semmi szin alatt sem terhelhetik a másik szerződő fél területeiről szár­mazó termékeket nagyobb mértékben vagy súlyosabb módon, mint az ugyanoly nemű belföldi termékeket. III. czikk. A szerződő felek kötelezik magukat arra, hogy a kölcsönös keres­kedelmet semmiféle beviteli, kiviteli vagy átviteli tilalmakkal nem fogják gátolni. E szabály alól kivételnek, a mennyiben az minden országra, vagy az ugyanily körülmények közt levő országokra alkal­mazást fog nyerni, csak a következő esetekben lehet helye: a) a jelenleg vagy a jövőben állami egyedárúság alá eső árúkra nézve ; b) közbiztonsági tekintetekből; c) közegészségi és állategészségi rendőri tekintetekből, nevezetesen akár a marhavész elterjedésének, akár annak meggátlása végett, hogy a növényzet, főleg kártékony rovarok vagy élősködők által pusztulás­nak induljon; d) a hadi szükségletek tekintetében kivételes körülmények között. IV. czikk. Azon kereskedők, gyárosok és más iparosok, kik hazájuk hatóságai által kiállított iparigazol ványnyal bizonyítják, hogy azon államban, melynek terü­letén állandóan tartózkodnak, kereskedésük A 7 agy iparuk űzésére jogosítva vannak és hogy a törvényes illetékeket és adókat fizetik, jogosultak arra, hogy a másik szerződő fél területein akár személyesen, akár pedig szolgála­tukban álló utazók utján, kereskedőknél, vagy nyilvános eladási helyiségek­ben, vagy pedig az illető árúkat előállító személyeknél bevásárlásokat tehesse­nek. Oly kereskedőknél vagy más személyeknél, kik a felajánlott árúkkal kereskednek, mustrák mellett is megrendeléseket is gyűjthetnek. Sem az egyik, sem a másik esetben ezért külön illeték fizetésére kötelezve nem lesznek.

Next

/
Thumbnails
Contents