Főrendiházi irományok, 1906. XVII. kötet • 722-769. sz.

Irományszámok - 1906-758

320 758. szám. 758. szám. (39. ülés, 748. jegyzőkönyvi pont.) A főrendiház közjogi és törvénykezési bizottságának jelentése a csekk-ről szóló törvényjavaslat tárgyában. A csekk intézményének gazdasági jelentősége ma már nem szorul bizonyításra. Hazai viszonyaink szempontjából elég e részben arra a nagy fejlődésre utalnunk, melyet csekkforgalmunk az utóbbi években mutat. A m. kir. postatakarékpénztárnál a csekkberendezés első évében, 1890-ben a csekkek darabszáma 42.155, értéke körülbelül 100 millió korona volt, 1906-ban a darabszám már megközelítette a 100.000-et, az érték pedig felülhaladta az egy milliárd koronát. Az osztrák-magyar bank magyar intézeteinél a tisztán fehér csekkek által közvetített pénzforgalom 1888-ban 475,478.000 koronát, 1906-ban pedig már 3261 millió 590.000 koronát tett ki, tehát körülbelül kétszeresére emelkedett. Ez a nagyarányú fejlődés előreláthatólag még jelentékenyebb mérvben fog fokozódni a valutarendezés műveletének befejezésével, illetőleg a készfizetések felvételével, melyeknek természetes következményé lesz az érczpénzhelyettesitő eszközök forgalmának előmozdítása. Ilyen viszonyok között mindinkább elodázhatatlan szükséggé válik a csekk intézményének biztos jogi alapon való szabályozása. Erre a meglévő joganyag alig nyújt támasztékot, mert tételes rendszabály a csekkre nézve csak a bélyegtörvényben foglaltatik, s az a meghatározás, melyet e törvény a csekkre nézve tartalmaz, a csekkügyletekben érdekelt felek jogviszonyának megállapítására a dolog természete szerint nem is terjedhet ki. A törvónyanalogia sem pótolhatja e részben az önálló külön törvény hiányát. A csekk, mint egészen különleges jogi alakzat, nem vonható sem a váltójognak, sem azoknak a szabályoknak hatálya alá, a melyek az utalványra nézve akár a kereskedelmi törvényben, akár az általános magánjogban foglaltatnak. Váltótörvényünknek nem egy rendelkezése — elfogadási nyilatkozat, biztosítási visszkereset stb. — egyenesen ellenkezik a csekk jogi lényegével; az utalványokra nézve fennálló jogszabályok'pedig, melyek az analógia révén talán inkább volnának alkalmazhatók, sok oly kérdésre nem nyújtanak megoldást, melyek a csekk jogrendje szempontjából döntő fontosságúak. Végül a szerződéses rendezésből eredő határozatok sem pótolhatják az önálló törvényben való szabályozást, mert habár az utalványozott s a kibocsátó közt létrejött megállapodások egyes idevágó kérdésekre nézve — pl. a csekk kellékeire, az elfogadás kizárására stb. — sok tekintetben máris egységes jogszokást teremtettek, de mindezek csakis az utalványozott és a kibocsátó egymáshoz való viszonyát szabályozzák s a csekk vétele vagy továbbadása kapcsán keletkező jogviszonyokra ki nem terjedhetnek. Szükség van tehát törvényre, mely mindezeket a hézagokat pótolja s a csekk intézményét sajátlagos jogi természetének megfelelően szabályozza; minden kétséget kizáróan megállapítja a csekk-üzletben résztvevő felek jogait és kötelezettségeit s ezzel az intézmény iránti bizalmat megerősítve, egyszers-