Főrendiházi irományok, 1906. XV. kötet • 664-685. sz.

Irományszámok - 1906-670

286 670. szám. szükséges, hogy a házasság két évi fennállása az intézeti tagság idejére essék ; erről az esetről a 17. §. külön rendelkezik. Az utóbb érintett előfeltétel alatt az özvegyet feltétlenül megilleti az ellátás, de csak úgy, ha férjével ennek halálakor közös háztartásban tényleg is együtt élt (15. §. 2. pontja). Nem közömbös ugyan az intézet czélja szempontjából az sem, hogy a házastársak belső erkölcsi viszonya s házasélete milyen volt, hogy abban a nő méltónak mutatta-e magát arra, hogy az ügyvédi kar által fentartott humanitárius intézet a férj halála után róla gondoskodjék; ámde ily kérdések vizsgálata alig • bizható az intézetre akkor, ha a tényleges együttélése a házastársaknak az ellátási igény megnyilta időpontjában meg volt, s az ebben megnyilvánuló külső magatartása a házassági viszony elbírálására első sorban illetékes férjnek, a nő magatartásával való megelégedésére vagy legalább is abban való megnyugvására enged következtetést. Ennélfogva az özvegy ellátási igényéhez abban az esetben, ha a házasélet törvényszerű rendjének megfelelően férjével ennek halálakor tényleg együtt élt, a házasélet benső viszonylatainak semmi további vizsgálatát megkívánni nem szükséges. Másként áll az eset akkor, ha az elhalt intézeti tag volt felesége az intézeti tag halálakor ezzel nem élt közös háztartásban és pedig akár úgy, hogy közöttük már a házassági kötelék sem állott fenn, akár úgy, hogy közöttük csak a tényleges házassági együttélés volt megszakadva. Ebben az esetben igen is kérdéses lehet az, vájjon ki kell-e egyáltalán terjeszteni az intézet ellátási kötelezettségét az oly nőre, a kivel az intézeti tag halálakor már nem állott abban a szorosabb családi kapcsolatban, a mely a nő ellátásának tulajdonképeni alapját és indokát szolgáltatja. A javaslat abból indul ki, hogy oly esetben, ha az elhalt intézeti tag a nő eltartására törvénynél fogva köteles volt, a midőn tehát a nőt a házassági kötelék vagy a házassági életközösség felbomlásában vétkesség nem terheli, a méltányosság és a humanitás szempontja igazolja azt, hogy az intézet ellátási kötelezettsége az ily nő irányában is megállapittassék, nehogy a nő esetleg a vétkes férj vagyontalansága esetében hibáján kivül teljesen megfosztassák fentartásának eszközeitől. A javaslat e részben összhangban kivan maradni házassági vagyonjogunknak humánus szellemével, mely a nőről még ily esetekben is méltányosan gondoskodik. A mi különösen az egyes itt szóba .jöhető eseteket illeti, a törvény, illetőleg az ezzel egyenlő erejű joggyakorlat szerint eltartás illeti a nőt: 1. a házasság érvénytelenné nyilvánítása esetében, ha ő a házasságkötéskor a házassági akadályt nem ismerte (putativ házasság); 2. a házasság felbontása és az ágytól és asztaltól való elválasztás esetében, ha az Ítéletben nem lett vétkesnek nyilvánítva s tartására saját jövedelme elégtelen (1894.-XXXI t.-cz. 90., 105. §§.); 3. tényleges különélés esetében, ha a házassági együttélés megszakítására a férj vétkes vagy tűrhetetlen magatartása szolgáltatott okot. Az által, hogy a javaslat ebben az irányban a méltányosság szempontjának megfelelően kiterjeszti az ellátásra jogosult személyek körét, valami különösen számbavehető terhet nem hárit az intézetre, mert az, hogy az elhalt intézeti tag után a most érintett körbe tartozó nő marad, a ritkább esetek közé tartozik és ha ily módon esetleg több nő lenne is ugyanazon intézeti tag után ellátásra jogosítva, ezek együttesen csakis egy ellátási összegben fognak részesedni (v. ö. 18. §.). A most érintett körbe tartozó nőt a javaslat, a mint említve volt, csak akkor részesiti ellátásban, ha az elhalt intézeti tag a nö eltartására törvénynél fogva köteles volt. Ezzel a javaslat az ellátási igényt a nőnek csak abban az esetben adja f