Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.

Irományszámok - 1906-564

32Ô &64. szám. Kiegészítő melléklet a fogaras —brassói helyi érdekű vasútra vonat­kozó 62.468/1907. számú engedélyokirathoz. A fogaras—brassói gőzüzemű helyi érdekű vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. Általános határozmányok. A felek—fogarasi helyi érdekű vasút Fogaras állomásából kiindulólag Sárkány, Vledény és Feketehalom községek érintésével, a brassó—haromszéki helyi érdekű vasutak brassó—zernesti vonalának Brassó-Bertalan állomásáig és innen a nevezett helyi érdekű vasutak brassó—zernesti vonala, továbbá a m. kir. államvasutak tövis—predeáli vonala közbeeső szakaszának együttes használata mellett a m. kir. államvasutak Brassó állomásáig, mint forgalmi végpontig vezetendő rendes nyomtávú helyi érdekű gőzüzemű vasút az enge­délyokirat 4. §-a értelmében a kereskedelemügyi ministerhez előzőleg helyben­hagyás végett felterjesztendő tervek alapján és az alább következő részletes határozmányok szerint építendő ki, s olykép rendezendő be, hogy a teljesen kész pályán a gőzmozdonnyal vontatott vonatok óránkint 40 (negyven) kilo­méter, a gőzmótorkocsi-vonatok pedig 50 (ötven) kilométer legnagyobb sebes­séggel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett vasút számára beszerzendő sinekre és sinkapcsoló-szerekre, vashid szerkezetekre és járóművekre vonatkozó szál­litási szerződóseket az illető feltétfüzetekkel és részlettervekkel felszerelve, a kereskedelemügyi m.kir. ministerhez jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt beterjeszteni, továbbá a pálya épitésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzóssel is egybe van kötve. A vasút és tartozókainak épitésénél engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági, épitósi és rendőri szabályokhoz, nemkülön­ben a magyar királyi államvasutaknál érvényben álló feltétfüzeteknek és épületek leirásának határozmányaihoz, és a helyi érdekű vasutakra vonat­kozó magyar királyi államvasuti szabványrajzokhoz is alkalmazkodni köteles, mely utóbbiak mindig a magyar királyi államvasutak igazgatósága által kiadott és annál megszerzendő eredeti sokszorositványokban térj esztendők

Next

/
Thumbnails
Contents