Főrendiházi irományok, 1906. XIII. kötet • 550-593. sz.

Irományszámok - 1906-564

564. szám. 32 í ministeri jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidólgözándók a különböző munkák, műtárgyak, épületek és egyéb épitmónyek kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok. Ugy a szabványokat, valamint az épitésre vonatkozó összes többi terveket is 4—4 példányban kell előzetes jóváhagyás végett felterjeszteni, és pedig az állomások, a magas-épitmények, járóművek és a gépészeti berendezés összes terveit, valamint az őrházkiosz­tási tervezetet is azon vasutigazgatóság utján, amely azuj helyi érdekű vas­útnak üzemét kezelni fogja. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivétel­nek csak annyiban lehet helye, amennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelke­dés, illetve esés 15°/oo (tizenöt °/oo)-ben állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán Ujsinka állomás be- és kijáratához csatlakozóan kivótelképen 200 (kettőszáz), általában pedig 250 (kettőszáz­ötven) méternél kisebb sugárral nem szabad birniok. A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel céljaira készitendő építési tervezetben a kereskedelemügyi minister engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtleneb­bek legyenek a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervek­ben előtűntetett, illetőleg megállapított irány- és lejtviszonyoknál. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, 4*0 (négy) méter leg} T en. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővíté­sének megfelelően kiszélesítendő. A töltések —- azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 2*5 m. magasságig V-J2 vagy í l /4 lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasság­nál pedig legalább V-/2 lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak ós körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai meg­felelő fenékeséssel tervezendők és készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltósfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsűvel készitenpők, mint maguk a töltések. Az anyagtermelósi és lerakási helyek mindig szabályos alakkal, a föld­területek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül és ugy létesítendők, hogy azok a közlekedésnek és vízlefolyásnak, valamint a pálya­test és tartozókai előállításának és fentartásának, nemkülönben az állo­mási vágányzat meghosszabbításának akadályul ne szolgáljanak, vagy ve­szélyt ne képezhessenek, továbbá hogy azok közegészségügyi, közrendószeti és mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad anyagle­FSrendi iromány. 1906—1911. XÏÏT. kötet. 41

Next

/
Thumbnails
Contents