Főrendiházi irományok, 1906. VIII. kötet • 394-430. sz.

Irományszámok - 1906-429

429. szám. 279 szövetkezeteket arra, hogy kevésbbé szigorúan járjanak el a tagok hitelképességének és fizetési készségének megbirálásánál, mi által nagyban hozzájárultak a vasúti személyzet igen jelentékeny mérvű eladósodásának elömozditásához. E hitelszövetkezetek egyike-másika hosszú fennállása alatt annyira megerősödött, hogy a hivatalos levonások megszüntetését minden rázkódtatás nélkül kifogja állhatni. Másként áll a dolog azokra az alkalmazottakra nézve, kik a hivatalos levonás kedvezményére támaszkodva, évekre terjedő kötelezettséget, illetve kezességet vállaltak. Ezek érdekében átmenetileg bizonyos kimélet alkalmazására van szükség, mely szükség kielégítését a 25. §. utolsó bekezdése czélba veszi. A pihenő idő szabályozása (26. §.) és a szabadságra való igény biztosítása (27. §.) a vasúti szolgálati rendtartásban nevezetes haladást jelent, s bár a vasutak részéről leginkább ezen rendelkezések ellen merültek fel észrevételek, mert főleg ezek érintik a vasutak pénzügyi érdekeit, mégis súlyt kell fektetnem arra, hogy a pihenő idő és a szabadságidő törvény utján rendeztessenek, mert ezt, a forgalom biztonságának érdekei mellett, fontos socziális tekintetek is megkívánják. A mi különösen a pihenő idő kérdését illeti, ez a nyugoti államokban részint törvény, részint kormányrendeletek utján már évekkel ezelőtt szabályozást nyert és Magyarországon is úgy az államvasutaknál, mint egyes magánvasutaknál már ez idő szerint is bizonyos szabályok állanak fenn, ezek azonban nincsenek egységes alapra fektetve és minden tekintetben kielégítőknek és megfelelőknek sem tekinthetők. A 26. §. czélja éppen az, hogy lefektesse a törvényben azon főbb irányelveket, melyek megadják az alapot a pihenő idők ügyének egyöntetű és a mai kor igényeinek megfelelő szabályozására anélkül, hogy a részleteket is kimerítően kifejtené, ami egyrészt nem illik a törvény keretébe, másrészt a vasúti személyzet munkájának sokféleségénél és az egyes vasutak és vonalak eltérő viszonyainak nagy változatosságánál fogva, czélszerünek nem is mutatkozik. A szabadságra való igény megállapításával (27. §.) a vasúti alkalmazottaknak egyik régi óhajtása teljesül, melynél nagyban és egészben elmentem addig a határig, a meddig azok részint az osztrák, részint a porosz államvasutaknál vannak szabva. Az egyes vasutak áldozatkészségétől függ emellett annak elhatározása, mennyiben kivannak a személyzet bizonyos csoportjaira nézve szolgálati szabályzataikban továbbmenő szabadságokat biztosítani. A politikai jogok gyakorlására vonatkozó 28. §-ban kifejezetten biztosítani kívánom, hogy a vasúti alkalmazottak politikai jogaikkal attól a befolyástól menten élhessenek, mely a szolgálati kapocsból kifolyó függési viszony alapján különben nem volna minden körülmények között kizártnak tekinthető. De kimondja a 28. §. azt is, hogy a vasúti alkalmazott valamely jelölt megválasztása érdekében mozgalmat nem szervezhet s hiveket nem toborozhat, mely tilalom azzal az elönynyel is jár, hogy az alkalmazottak kötelességszerű pártatlanságát biztosítja a közönség irányában és őket az egyes pártok versenygésének, érintésétől is megkíméli. Azzal a lekötöttséggel és elfoglaltsággal, melylyel a vasúti szolgálat hűséges és gondos teljesítése jár, semmiképen sem egyeztethető össze az, hogy a vasúti alkalmazottak szavazatuknak a hivatali befolyástól ment leadásán kivül, egyéb politikai szereplésre vállalkozzanak s ez idő alatt hivatalos teendőiket elhanyagolják. Ugyanezen okokból az egyesülési jog gyakorlása (29. §.) is korlátozást igényel â vasúti szolgálat érdekei szempontjából. S ha elvileg a vasúti szolgálatban levők egyesülési joga, mint minden honpolgáré, elismerendő is, a vasúti szolgálat különleges jellege mellett mégis a tapasztalat azt bizonyította be, hogy feltétlenül szükséges,