Főrendiházi irományok, 1906. VIII. kötet • 394-430. sz.

Irományszámok - 1906-429

278 429. szám. falatban már bevált rendelkezéseire, szabatosan megállapittatnak az alkalmazottak általános kötelességei (9. §.) valamint külön-külön a föllebbvalók (10. §.) és az alárendeltek (11. §.) kötelességei és jogai. Mindezen szakaszok többé-kevésbbé összhangzásban vannak az érvényben álló szolgálati szabályzatok határozmányaival, s kiemelést csupán a 11. §. azon rendelkezése igényel, mely az alárendelteket bizonyos esetekben feljogositja arra, hogy a föllebbvalók szóbeli meghagyásának Írásba foglalását kérhessék. Más szolgálati ágak szempontjából talán szokatlannak vagy aggályosnak látszik ez a rendelkezés, a vasúti s különösen a forgalmi szolgálat körében azonban, a felelősség megállapithatása érdekében alig mellőzhető s tényleg már ma is az összes magyar és osztrák gözmozdonyú vasutakra érvényes uj forgalmi utasitás 8-ik czikkében is benfoglaltátik. A 20. §. a hivatali titok megtartását külön is felsorolja a szolgálati kötelességek között, habár az alkalmazottaknak közhivatali minőségéből folyólag a hivatali titok megőrzése immár a büntetőjog oltalma alá helyeztetik. A 20. §. fontossággal mégis főleg abból a szempontból bir, hogy jövőre a hivatali titok megsértésének azon enyhébb esetei is, melyek nem merítik ki a büntető törvény fogalom-meghatározását, fegyelmi utón kellő megtorlásban lesznek részesithetők. A 25. §. taxatíve megállapítja azokat a követeléseket, melyek az alkalmazottak állandó illetményeiből visszatarthatok, illetve hivatalból levonhatók. E rendelkezést az alkalmazottak érdekében abból a czélból vettem föl a javaslatba, hogy az alkalmazottat megvédjem mindenféle magánjogi tartozásának eddig törvényes letiltás nélkül is szokásba vett törlesztési kényszere ellen, a mely kényszernek az alkalmazott illetményei egy részének visszatartásával történt alkalmazása egyátalán nem tartozik a vasutintézetek jog és feladat körébe. Szükséges volt e rendelkezésnek törvénybe iktatása azért, mert a vasutak oly tág tért engedtek az idők folyamán a hivatalos levonás kedvezményének, hogy a végrehajtási törvényben foglalt korlátozásokra sem voltak tekintettel, söt e helyzettel szemben az alkalmazottak a bíróságoknál sem találtak kellő jogvédelemre, a mennyiben egy felmerült eset alkalmából a m. kir. Curia sem kifogásolta a végrehajtási törvény által megengedett határokon túlmenő levonásokat csak azért, mert abba az érdekeltek tartozásuk keletkezésekor beleegyeztek. Sajnosán kellett meggyőződnöm arról, hogy a hivatalos levonásoknak ezen túltengése, amint egyfelől a vasutakra indokolatlan munkaterhét ró, (az államvasutaknál 12—15 hivatalnokot vesz ez állandóan igénybe) úgy másfelől felette káros az alkalmazottak anyagi helyzetére nézve is; már pedig a szolgálat szempontjából sem lehet közömbös, sőt annak is egyik elsőrendű követelménye az, hogy az alkalmazott anyagi helyzete rendezett legyen, — a minek biztosítására a jelen törvényjavaslat 24. §-a is tartalmaz intézkedést — miért is az e téren lábrakapott káros gyakorlatot megszüntetendőnek tartom. Ezt a czélt tartva szem előtt, a törvény hatályba lépte után ki lesz zárva a hivatalos levonás lehetősége oly magán tartozások pl. a biztosítási, különféle egyleti, szövetségi tagsági dijak, hírlapi előfizetések stb. kiegyenlítésére, a melyek az alkalmazott illetményeiből birói Ítélettel letiltva nem lettek. A megszűnő levonások közül különösen meg kell említenem a vasúti alkalmazottak körében fennálló hitelszövetkezetektől felvett kölcsönöket, a melyeknek hivatalból való levonás utján lábrakapott törlesztése a jövőre már azért sem engedhető meg, mert a hivatalos levonásnak kedvezménye arra indította az alkalmazottakat, hogy ez alapon megnövekedett hitelüket sokszor komolyabb szükség nélkül is néha kimerülésig igénybe vegyék, a mi által későbbi esetleg nehezebb évek keresményét is lekötötték; másrészt a hivatalos levonás mintegy felbátorította a hitel-