Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.
Irományszámok - 1906-377
298 377. szám. Folyók-, patakok- és egyéb vizfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó, valamint a vasút által megközelített egyéb részei is — a vizlefolyási és helyi viszonyok, nemkülönben a biztonsági követelmények figyelembe vételével a vasút épitése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, avagy pedig a tuűszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó szükséghez képest — a pálya egyik vagy másik, esetleg mind a két oldalán megfelelő hosszban, irányban és módon szabályozandók, valamint a szükséges biztosítási és védművekkel látandók el. Egyben megállapíttatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pályatengelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthidalandó vízfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyílt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályaszinig számított legalább 0*60 m. magas felültöltéssel állitandók elő ; azonban ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú viz levezetésére szolgálnak — bezárólag 2-0 m. nyilasig betoncsőátereszek is lesznek építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj- és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el. Vasúti beton-csőátereszek felültöltősének magassága — szintén a pályaszinig számítva — kisebb nem lehet, mint 08 m. A beton-csőáteresztők készítéséhez — mint kötőanyag — csakis portlandczement használható. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői, szárnyai és esetleges pillérei kőből, vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 4-0 m. nyílásig tölgyfából, ennél nagyobb nyilasoknál pedig vasból létesítendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapíthatni. A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest, különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állomások és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei a rendes nyomtávú vágányok alatt 6000 kilogramm, a keskeny nyomtávú vágányok alatt pedig legalább 3000 kilogramm keréknyomás és az alkalmazandó járóművekhez képest annak idején megállapítandó terhelési Séma, valamint a b. é. vasutakra nézve érvényben levő igénybevételek alapulvételével számitandók és szerkesztendők. Oly vonalrészeken, a melyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalmazandó, a pályatest és a vasúti műtárgyak is elsőrendű vasutaknak megfelelően állitandók elő. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó.