Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.

Irományszámok - 1906-377

377. szám. 299 A szerint, a mint az — tekintettel a ezélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Pálya áthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivi­etlre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig — a netalán előforduló esetekben történendő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — fából vagy vasból lesznek előállitandók ; megjegyeztetvén, hogy fahord­szerkezetek mellett, pillérek helyett, falazott lábazatokra állítandó faja rmok is alkalmazhatók. Közutak átvezetésére szolgáló pályaáthidalások tervezésénél és építésénél — különösen a hordszerkezet számításánál alapul veendő terheléseket, valamint a hidpálya elrendezését és szerkezetét illetőleg — az érintett közutak műtárgyaira nézve érvényben álló szabályok és szabványok is figyelembe veendők lesznek. Pályaáthii falások, valamint támasztó- és bélésfalak azon részei, melyek fel­tétlenül kőből lesznek készitendők, az illető szabványokban vagy építési részlet­tervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittalni. Útátjárók, párhuzamos utak, útszabályozások és állomási hozzájáró utakban, a szükséghez képest, megfelelő számú és nyílású átereszek vagy hidak építendők, melyek — ha azok felett nincsen feltöltés, vagy ha azokra nézve más helyen eltérő megállapítás nem történik — a fahidak, illetve alkatrészeik anyagnemére vonatkozólag alább álló általános kikötés betartása mellett, egészen fából is készíthetők lesznek. Feltöltés által fedett közúti műtárgyakra nézve általában véve a hasonnemű és szerkezetű vasúti átereszekre vonatkozólag előirt feltételek mérvadók; 0*30 méternél nem nagyobb nyilassal biró fedett útátereszek azonban — alárendelt jelentőségű községi vagy mezei utakon — kellően indokolt esetekben mint tölgy­vagy vörös fenyőfa-tömlők is engedélyeztetni fognak. Megjegyeztetik ide vonatkozólag, hogy állami, törvényhatósági (országos) és egyáltalán fontosabb közutakon építendő műtárgyakra nézve az érvényben levő közüli szabványtervek mérvadók. Általános éi vénynyel mindazon vasúti és közúti műtárgyakra nézve, melyeknél a fentebbiekben foglalt határozmányok értelmében iának az alkalmazása egy­általában szóba jöhet, kiköttetik, hogy hidpadlózalokhoz és hidlásokhoz, valamint hídfőkhöz, hid jármokhoz, jégtörőkhöz, alapc.ö'öpökhöz és alaprácsokhoz, fal- és süveggerendákhoz csakis tölgy- vagy vörös fenyőfát, ékekhez pedig kizárólag csak tölgytát szabad használni. Hidak és átereszek, alagutak, támasztó- és bélésfalak, valamint általában alapozást igénylő más építmények és munkák is minden körülmények közt tel­jesen hordképesen, kellően sziiárdan és akképen alapozaudók, hogy az alapnak különösen egyenletlen ülepedése, csúszása, illetve elmozdulása, alámosása, fel­ázása vagy felfagyása be ne állhasson. Mindezen követelmények szemmeltartásával az alapozások módja és mélysége minden egyes esetben — a terep- és talajviszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek, valamint egyes műtárgyakat és épitményeket illetőleg az azokra nézve netalán más helyen külön előirt, vagy elöirandó fel­tételeknek megfelelően — az alapgödrök kiemelése és a felmerülő szükséghez képest esetleg a munkák végrehajtása közben fog megállapittatni. E tekintetben azonban határozottan kiköttetik, hogy 0-80 méternél bizonyos mértékig kisebb mélységre a természetes, nőtt talajba lenyúló alapozást — még 38*

Next

/
Thumbnails
Contents