Főrendiházi irományok, 1906. V. kötet • 279-312. sz.
Irományszámok - 1906-284
144 284. szám* pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értelik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyilt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak* mint.fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályaszintül számított legalább 0*60 m. magas felültöltőssel állitandók elő; azonban ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú víz levezetésére szolgálnak — bezárólag 10 m. nyílásig és legalább 0*80 m. magas felültöltéssel, beton- vagy vascsöátereszek is lesznek építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő külön alapozással látandók el. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 2 0 m. nyilasig tölgyfából, és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állomások és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei általában 5000 kilogramm keréknyomás és a szabályszerű terhelési séma, illetve igénybevételek alapulvételével számitandók és szerkesztendők. Ugyanilyen alapon lesznek az üzemben levő balatonszentgyörgy—keszthelyi törzsvonalán levő nyilt átereszeknek és hidjuknak hordszerkezetei is megerősítendők, illetve egészben vagy részben ujakkal kiváltanglók. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig — a netalán előforduló esetekben történendő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — fából vagy vasból lesznek előállitandók; megjegyeztetvén, hogy fahordszerkezetek mellett, pillérek helyett falazott lábazatokra állítandó fajármak is alkalmazhatók, Közutak átvezetésére szolgáló pályaáthidalások tervezésénél és építésénél -különösen a hordszerkezet számításánál alapul veendő terheléseket, valamint a hidpálya elrendezését és szerkezetét illetőleg — az érintett közutak műtárgyaira nézve érvényben álló szabályok és szabványok is figyelembe veendők lesznek. Pályaáthidalások, valamint támasztó és bélésfalak azon részei, melyek feltétlenül köböl lesznek készítendők, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatn'. Útátjárók, párhuzamos utak, u!szabályozások és állomási hozzájáró utakban, a szükséghez képest, megtelelő számú és nyílású átereszek vagy hidak építendők, melyek — ha azok felett nincs feltöltés, vagy ha azokra nézve más helyen eltérő megállapítás nem történik — a fahidak, illetve alkatrészeik anyagnemére vonat-