Főrendiházi irományok, 1906. II. kötet • 113-186. sz.
Irományszámok - 1906-176
176. szám. 337 Ugyanezt tehetik munkásházak létesitése érdekében. Ez a' jogot azért kellett ido felvenni, hogy egyrészt bevonassanak az ország iparfejlepztési akcziójába saját jól felfogott érdekükben a törvényhatóságok és községek is, másrészt mert ezen joguk konkrét esetekben kótségbevonatott és külön közigazgatási bírósági ítéletre volt szükség, hogy a községek ezen joga elismertessék. Az emiitett kiterjesztés mellett megmarad a régi törvény azon rendelkezése is, hogy a törvényhatóságok és községek oly újonnan létesülő, vagy lényegesen kibővülő gyárakat és ipartelepeket is felmenthetnek a törvényhatósági és községi adó alól, melyek nem esnek ezen törvény alá, sőt e kedvezményt kiterjeszti ez a javaslat a vámdíjak és egyéb helyi szolgáltatásokra is, minők pl. a kövezetvám, mely sok helyütt igen nagy terhet képez az iparra nézve. A községek és törvényhatóságok ezen határozatainak jóváhagyása a belügyminister illetékességi körébe utaltatik, a ki ebben a kereskedelemügyi és a pénzügyi ministerekkel egyetértőiig határoz, mig Horvát-Szlavonországokban ez a bán ügykörébe tartozik, a ki azonban a kereskedelemügyi ministérrel egyetértőleg tartozik eljárni. A törvényjavaslat 13. §-a az állami kedvezmények engedélyezhetésének végső határidejét állapítja meg ós pedig az 1915. évi deczember hó 31-ével. E határidő megállapításánál az volt irányadó, hogy ezzel az időponttal már beállhat az uj kereskedelem-politikai, tehát közgazdasági korszak, a mennyiben a fontosabb külkereskedelmi szerződéseinknek ez a legkorábbi lejárati terminusa. Erre az időre tehát teljesen szabad kezet kell magunknak fentartanunk. A törvényjavaslat második fejezete a közszállitásokról szól. A hazai iparfejlesztésnek legnagyobb sikerei ezen a téren mutatkoznak. És ez természetes is, mert a legnagyobb és legbiztosabb támogatás a tisztességesen megfizetett munka. A hol az állam, vagy vállalatai, illetőleg üzemei ily munkával rendelkeztek és azokat a hazai ipar érdekében hasznosították, ott igen szép eredmények érettek el ós nem egy nagy gyári vállalatunk egyedül a közszállitások czéltudatos felhasználásának köszöni létét. Bármily természetes legyen is, hogy a közhatósági és hivatali szükségletek csak a hazai termelés révén fedeztessenek, mely rendszert még a legnagyobb iparállamok, Anglia és Németország is követik, sajnos mégis sok kívánni való van ezen a téren még nálunk ós épen ez az oka annak, hogy törvényhozási utón kell ezt az ügyet rendezni. Ezt czélozza ez a fejezet, mely természetszerűleg csak a legfőbb elveket állapítja meg, a végrehajtásnak tartva fenn a részletes szabályozást. Épen ilyen természetű ügyeknél bir nagy fontossággal, hogy a törvény ne foglalkozzék részletekkel, mert a mennyire ez garancziákat nyújtana is egyik irányban, annyira nehezíthetné a végrehajtást a másik irányban. A törvényjavaslat tényleg ezt a rendszert követi is, 14. § ában kimondva az elvet, mely szerint az állam, törvényhatóságok, községek ós ezek által fenntartott vagy segélyezett intézetek ós intézmények, nemkülönben a közforgalomra berendezett hazai közlekedési vállalatok ipari szükségletei ós munkái rendszerint a magyar korona országainak ipara révén fedezendők. Ez a kötelezettség tehát nemcsak a közvetlen ipari szükségletekre, hanem a közmunkákra, építkezésekre is kiterjed, értve alatta az építkezéseknél felhasználandó anyagokat és gyártmányokat. A mikor azonban a javaslat ezt a kötelezettséget felállítja, ugyanakkor gondoskodni kell arról is, hogy oly esetekre, midőn a hazai ipar a részére Főrendi iromány. Ií. 1906—1911. 43
