Főrendiházi irományok, 1901. XVI. kötet • 458-504. sz.
Irományszámok - 1901-466
244 466. szám. Ezen a tárgyaláson, valamint az azt követő [iratváltások folyamán a vasút épitési, üzletberendezési és egyéb engedélyezési feltételei tekintetében létrehozott lényegesebb megállapodásokat a következőkben van szerencsém ismertetni : Az A) alatt tisztelettel csatolt helyrajzi vázlatban feltüntetett helyi érdekű vasút a m. kir. államvasutak Kaposvár állomásától, mint forgalmi kezdőpontból kiindulólag, a kaposvár—kaposmérői vonalrész együttes használata mellett, a Kaposmérőnél beiktatandó csatlakozó forgalmi kitérőtől Kadarkuton át a kir. szab. pécs—barcsi vasút Darány és Barcs állomásai közt beiktatandó Rigócz csatlakozó forgalmi kitérőig, a rigócz—barcsi vonalrész együttes használatával a es. kir. szab. déli vaspályatársaság Barcs állomásáig, mint forgalmi végpontig vezettetnék. A szabványos nyomtávval ópitendő pálya — melynek épitési hossza 50*5 kilométer — akként rendeztetnék be, hogy azon a gőzmozdonyú vonatok óránkónt 40 kilométer, a motorkocsi-üzemű vonatok pedig 50 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/oo-ben, a kanyarulatoknak legkisebb félátmérője pedig a nyilt pályán általában 300 méterben állapíttatnék meg, a legszükségesebb esetekben és helyeken azonban — kivételesen — 250 méter sugarú ívek alkalmazása is megengedtetnék. A folyóméterenként legalább 23"6 kilogramm súlyú aczélsinek függő sinkötés alkalmazása mellett — oly sűrűen rakott talpfákon helyezendők el, hogy igénybevételük 5.000 kilogramm keréknyomás alatt négyzetcentiméterenként 1.000 kilogrammot meg ne haladjon. A kiépítendő vaspályán — bele nem értve a megfelelően átalakítandó ós kibővitendő csatlakozó állomásokat, sem a meglevő vasutvonalakba beiktatandó csatlakozó forgalmi kitérőket -— a következő állomások, illetve rakodó megállóhelyek lesznek létesitendők : 1. Bárd rakodó állomás , 250 m. h. 2. Lipótfa » » 200 » » 3. Somogyszentimre megállóhely .... 70 *-•>.". 4. Kadarkút vizállomás . . . . -. , . 360 » » 5. Hencse rakodó megállóhely .... 150 * » 6. Lad rakodó állomás . . . . . . . 200 > » 7. Homokszentgyörgy rakodó állomás . . 200 » » 8. Kálmáncsa rakodó állomás 200 » » 9. Szulok vizállomás 360 » » 10. Aranyos puszta rakodó megállóhely . 150 » » A kaposvár—barcsi helyi érdekű vasútnak épitési és üzletberendezési tényleges költségei 3,203.000 koronában, vagyis pályakilomóterenként 63.426 kordban állapíttatnék meg, mely tőkéből forgalmi eszközök beszerzésére 204.000 korona, tartalékalap képzésére pedig készpénzben, vagy a helyi érdekű vasút építésére és üzletére alakítandó részvénytársaságnak, kibocsátási árfolyamon számított elsőbbségi részvényeiben 40.000 korona lesz fordítandó ; megjegyezvén, hogy a helyi érdekű vasút fent számjelzett tényleges költségeibe külön tartalékalap czímén még 55.000 korona lett felvéve, melyből a Kaposvár kiinduló állomás kibővítéséből és átalakításából fölmerülő költségek lesznek fedezendők, mi mellett kikötöttem, hogy e külön tartalékalapból netán fenmaradó összeg a túlajdonképeni tartalékalaphoz csatolt assék.