Főrendiházi irományok, 1901. V. kötet • 243-244. sz.
Irományszámok - 1901-243
68 Uj szöveg: 1898. évi tervezet: korszerű átalakítását minél előbb eszközöltetni. Mindkét állam kormánya gondoskodni fog arról, hogy a tengerészek betegsegélyezésére és baleset elleni biztosítására nézve a két államban lehetőleg összhangzatos szabályok Ültettessenek életbe. VII. czikk. Mindazon ügyek, melyek oly folyók hajózására vonatkoznak, a melyekre a bécsi congressus okmány s az 1857-iki dunai szerződés határozmányai alkalmaztatnak, a mennyiben ez ügyek az idegen államokhoz való viszonyt illetik, a III. czikkben körülményesebben meghatározott kikötések mellett, a külügyminister által kezeltetnek. Mindazon belső vizeket illetőleg, melyek folyásukban mindkét államot érintik, a hajózásra, a folyamrendőrségre, jayitásra vagy jókarban tartásra nézve egyetértő eljárás fog követtetni. Valamennyi belső vizeknek hajók vagy talpakkal használatára nézve a két állam alattvalói teljesen egyenlő bánásmódban részesülnek. Mindkét fél folyam-kereskedő hajói, a midőn az osztrák-magyar monarchia határain túl űznek folyamhajózást, oly esetben, a mikor lobogót tűznek fel, a tengeri hajók számára rendelt közös lobogót kötelesek használni. VIII. czikk. A fő vasutak mind a két államban, a mennyiben azt katonai vagy átalános forgalmi érdekek kivánják, egyenlő elvek szerint építendők, tartandók üzemben és igazgatandók. Különösen a fővasutakra vonatkozó forgalmi szabályzatok alapelvei, a vasúti jelzésekre, a személy- és árúforgalmi díjszabások és díjszabási kedvezmények hirdetésére és a robbanó tárgyak szállítására vonatkozó szabályzatok, továbbá annak korszerű átalakítása minél előbb eszközöltetni. VII. czikk. Mindazon ügyek, melyek oly folyók hajózására vonatkoznak, a melyekre a bécsi congressus-okmány s az 1857-iki dunai szerződés határozmányai alkalmaztatnak, a mennyiben ez ügyek az idegen államokhoz való viszonyt illetik, a jelen szerződés III. czikkeben körülményesebben meghatározott kikötések mellett a külügyminister által kezeltetnek . Mindazon belső vizeket illetőleg, melyek folyásukban mindkét fél területét érintik, a hajózásra, a folyamrendőrségre, javításra vagy jókarban tartásra nézve egyetértő eljárás fog követtetni. Valamennyi belső vizeknek hajók vagy talpakkal használatára nézve a két államterület lakói teljesen egyenlő bánásmódban részesülnek. Mindkét fél folyam-kereskedő hajói, a midőn az osztrák-magyar monarchia határain túl űznek folyamhajózást, oly esetben, a mikor lobogót tűznek fel, a tengeri hajók számára rendelt közös lobogót kötelesek használni. VIII. czikk. A fővasutak mind a két államban, a mennyiben azt katonai vagy általános forgalmi érdekek kivánják, egyenlő elvek szerint építendők, tartandók üzemben és igazgatandók. Különösen a fővasutakra vonatkozó forgalmi szabályzatok alapelvei, a vasúti jelzésekre, a személy- és árúforgalmi díjszabások és díjszabási kedvezmények hirdetésére és a robbanó tárgyak szállítására vonatkozó szabályzatok, továbbá