Főrendiházi irományok, 1896. XXI. kötet • 915-943. sz.
Irományszámok - 1896-936
936. szám. 41 Az állami gyermekmenhelyek felállításával távolról sem szándékozom a társadalom közreműködését, mely eddig oly. eredménydús volt, mellőzni, sőt azt még inkább éleszteni óhajtom; de czélirányosabbnak tartom, hogy a két tényező, t. i. az állam és társadalom közreműködése azon egyedül egészséges alapon szerveztessék, hogy a társadalom ellenőrizze a kormány közegeinek működését, ne pedig ugy, hogy megforditva, a kormány közegei gyakoroljanak ellenőrzést a társadalom tevékenysége felett. A társadalom közreműködésének igénybevételét, az állami és társadalmi tevékenységnek egymással szerves összeköttetésbe hozatalát különösen akként szándékozom megvalósítani, hogy ott, hol hasonló czélú emberbaráti egyesületek léteznek, azok vezetőiből és szakférfiaiból többeket a szervezendő felügyelő bizottságba fogok kinevezni; ott pedig, hol ily egyesületek máig nem alakultak, a mi többnyire a, vele járó terhek miatt hiúsult meg, oly egyesületek alakitására fogom a közönséget buzditani, melyeknek tagjai évi tagdíj fizetése nélkül, csupán emberbaráti szeretetből fognak segédkezet nyújtani az elhagyott gyermekek sorsának javítására s úgy az intézeti tisztviselők, mint a törvényhatósági ós községi közegek e téren való működésének ellenőrzésére. De nemcsak a társadalom támogatására számitok ez ügyben, hanem azon városok segitségóre is, hol a gyermekmenhelyek fel fognak állittatni s reménylem, hogy az a nemes emberbaráti szeretet, mely legújabb időkben törvényhatóságok és községek részéről kórházak épitése körül oly áldozatkésznek bizonyult, az elhagyott gyermekek sorsának enyhitésónél is hasonlóan meg fog nyilatkozni és úgy Budapest székesfőváros, mint a többi városok legalább telket s a városok erejéhez mért egyéb kedvezményeket fognak e czélra felajánlani. Az állami gyermekmenhelyek létesitóse a társadalom eddigi buzgó működését egyáltalán nem fogja feleslegessé tenni, mert oly sok még a teendő az elhagyott gyermekek gondozásának terén, hogy ha az állam egészen is átvenné a hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított gyermekek gondozását, megmaradnak még azok, kiket hatóságilag elhagyottaknak nyilvánitani nem lehet ugyan, de mégis segélyre szorulnak, különösen a 7 éven felüli elhagyott gyermekek, kiknek gondozása az 1886 : XXII. t.-cz. 145. §-a ós az 1898 : XXI. t.-cz. 8. b) pontja értelmében a község feladata, mely feladat azonban — a mint erre fentebb is rámutatni szerencsém volt — községi életünk fejletlenségénél, számos község szegénységénél s értelmi alacsony fokánál és a lanyha ellenőrzésnél fogva sok esetben alig, de részben nem is foganatosittatik. Minthogy pedig a 7 évet betöltött elhagyott gyermek nem kevésbbó szorul támogatásra, mint a 7 éven aluli, ha a nagy gyermekhalandóságot kevesbíteni, a 7 éves korukig államköltségen felnevelt gyermekeket megtartani s az állam hasznos polgáraivá felnevelni akarjuk : ezen irányban a társadalom közrehatására bőséges tér nyilik, sőt lehet, hogy e tekintetben még további törvényes intézkedésekre is szükség lesz. Indokolásom általános részének befejezéséül még a külföld ez irányú intézményeiről kivánok néhány szót szólani. Ausztriában a II. József császár által az egyes tartományokban felállított lelenczházakat idők folyamán beszüntették, úgy, hogy ma csak a bécsi, prágai, az 1899. január 1-én újból megnyílt gráczi és az 5 jelentéktelen dalmácziai áll fenn. E lelenczházakban csakis a velük kapcsolatos szülőházakban született gyermekek vétetnek fel ós adatnak ki onnan dajkaságba, a miért anyjok az intézetben négy hónapi dajkaszolgálatot köteles teljesiteni. Stájerország volt az első, mely az elhagyott gyermekek védelmére 1896-ban törvényt alkotott, melynek hatálya azonban a gyermekekre csak két éves korukig terjed, azontúl a, gyermek úgy itt, mint az összes ausztriai tartományokban, a község terhére esik. FŐRENDI IROMÁNYOK. XXI. 1896—1901. 6
