Főrendiházi irományok, 1896. XIX. kötet • 794-834. sz.

Irományszámok - 1896-795

795. szám. 23 csak ama részére terjesztette ki, a mely tőzsdei szokások alapul vétele mellett köttetik és ezenfelül kimondotta, hogy abban az esetben, ha az ügyfelek egyike őstermelő vagy iparos, a ki az ügylet tárgyát képező árút belföldön termelte vagy átdolgozta, a különben adóköteles ügylet adómentessé lesz. Mindezek alapján a törvényjavaslat intézkedései kizárólagosan az értékpapirforgalomra szorítkoznak, ennek a keretén belül is azonban az adó terjedelme tekintetében az a további kérdés volt mindenekelőtt megfontolandó, vájjon az értékpapírok csak forgalmukban, vagy már tőzsdei jegyzésük, illetve kibocsátásuk alkalmával is megadóztassanak-e vagy sem? Fontosságot ez a kérdés tulajdonképen csakis a külföldi értékpapírok tekintetében igényel, mert belföldi társaságaink részvényei és a közforgalmi adósságlevelek és egyéb czímletek az illetékszabályok értelmében kibocsátásuk alkalmával amúgy is II. fokozat, illetőleg a mennyiben nem névre, de előmutatóra szólnak, III. fokozat szerinti illetéknek vannak alávetve, mely illeték^az érték 3°/oo, illetőleg 6°/oo-ának felel meg, és ezenfelül a névre szóló részvények átíratása után ujabb II. fokozat szerinti illeték jár. Habár ez az adó a külföldi államokban, nevezetesen Francziaországban és Németországban a belföldi részvények kibocsátása után megállapított adótól messze el is marad, a mi viszonyaink közepette, hol a tőkehiány oly gyakran érezhetővé válik és hol ennélfogva a részvénytársaságok megalakítását lehetőleg előmozdítanunk kell, a belföldi részvénytársaságokra vonatkozólag a kibocsátási adónak felemelése nem volna indokolt, különös tekintettel arra is, liogy az osztalékok és kamatszelvények is II. fokozat szerinti illetéknek vannak alávetve. A külföldi értékpapírok tekintetében a kibocsátási adó ellenben igen alárendelt jelentőségű, mert gyakorlatilag attól csakis minimalis eredményeket várhatunk. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy külföldi értékpapírok számottevő mennyiségben alig fordulnak meg nálunk. A budapesti értéktőzsdén is csak két külföldi értékpapír jegyzését látjuk: a bolgár kölcsönt és a szerb sorsjegyeket, de ezekben is kötések csak szórványosan fordulnak elő, Ausztria pedig ebből a szempontból, mindaddig, mig a bélyeg és illeték tekintetében a két állam közt fennálló egyezség érvényben van, külföldnek nem tekinthető, a mely alapon az 1892. September 18-áról kelt osztrák törvény a külföldi értékpapírok adóját a magyar értékpapírokra nem is terjesztette ki. Ennek a törvénynek végrehajtásánál egyébiránt kitűnt, hogy Ausztriának külföldi papírokban való birtoka körülbelül 200 milliót tett ki és igy szemben azzal, hogy Ausztria tőkegazdagságban messze túlszárnyal bennünket, ez csak bizonyítékául szolgálhat annak a fentebbi állításnak, hogy a külföldi értékpapírok után megállapítandó kibocsátási adó nálunk igen csekély jelentőséggel bírna. A törvényjavaslat szerkesztésénél a kiindulási pont ezekhez képest az volt, hogy az adó kizárólag az értékpapírok forgalmát érintse, ezen a kereten belül azonban az ügyletek adókötelességét teljes általánosságban és minden kivétel nélkül állapítja meg. Igaz ugyan, hogy egyes államok törvényes intézkedéseiben, nevezetesen Ausztriában és Francziaországban az az elv uralkodik, hogy az értékpapirforgalmi ügyletek adókötelessége csak abban az esetben áll be, ha az ügyletek a tőzsdén köttetnek, vagy ha a szerződő feleknek legalább egyike iparszerűen fogalkozik értékpapirforalmgi ügyletekkel, illetőleg kereskedő, de én részemről ezt a megkülönböztetést, mint a forgalmi adóknak fentebb ismertetett elveivel ellentétben állót, annál kevésbé látom indokoltnak, mert az adókötelesség általános kiterjesztése elleu számbavehető gyakorlati nehézségek sem szólanak és habár el kell ismernem, hogy a pénzügyi eredmény szempontjából ez a kérdés jelentőséggel alig bir, azt tartom, hogy ez a körülmény alig indokolhatná az általános adókötelesség alóli kivételnek megteremtését, különösen akkor, mikor ez könnyen lenne felhasználható az adókötelesség kijátszására.