Főrendiházi irományok, 1896. VIII. kötet • 354-408. sz.
Irományszámok - 1896-356
356. szám. 65 között és 11 községé és 3 úrbéres birtokosságé csak 5—6.000 között változik; 6.000 kat. holdnál nagyobb erdeje pedig csak 28 községnek van, de ezek közül is csak tizenháromé haladja meg a 10.000 holdat. A kis- és nagyközségek közül tehát mindössze csak egynéhány, a volt úrbéreseké közül pedig egy sem bir akkora terjedelmű erdővel, a mely egy szakértő erdőtiszt munkáját teljesen igénybe vehetné, a külön erdőtiszt tartásával járó költségeket azonban még a legnagyobb községi erdők is csak akkor viselhetnék el, ha az értékesítés és jövedelmezés tekintetében kedvező viszonyok között volnának s ezenkivül teljes és értékes fakészletekkel bírnának. Ezeknek a feltételeknek azonban inkább a megforditottja áll fenn a valóságban. Tény tehát, hogy a községek és a volt urbéresek magukban nem képesek eleget tenni az erdőtörvény 21. §-ának s legfeljebb csak egyesülve alkalmazhatnának erdeik kezelésére saját erdőtiszteket. Ettől az egyesüléstől azonban jó eredményt nem lehet várni, mert, mint indokolásom általános részében már kimutattam, maguk a törvényhatóságok sem voltak képesek a községi stb. erdők közös kezelésére teljesen megfelelő szervezeteket létesíteni. Ezekből a tényekből kiindulva tehát s figyelembe véve azt is, hogy a községi erdők közvagyonnak tekintendők, s hogy azon szoros kapcsolatnál fogva, mely hazánkban a volt úrbéres birtokosságok és a politikai községek között tényleg fennáll, maguk az úrbéri erdők is a közvagyonnal rokontermészetüek : részemről teljesen indokoltnak és a közérdekekkel megegyezőnek találtam, hogy ezekre az erdőkre az állami kezelés feltétel nélkül kötelezőnek mondassék ki. Annyival is inkább, mert azokban a vármegyékben, hol az erdőtörvény 17. §-a alá tartozó kisebb erdők szerződés alapján már az allam kezelésébe vétettek át, mindössze csak egynehány olyan község akadt eddig, a mely nem fogadta el az állami kezelést és ezeket is valószínűleg más mellékos okok indították erre s nem az a körülmény, hogy rájuk nézve a külön erdőtiszt-tartás előnyösebb lett volna mint az állami kezelés. Az 1. §. a) pontjában említett vagyonközségi erdők, melyek alatt a volt 13. számú román bánáti és a volt 14. számú szerb bánáti határőrezredekhez tartozott községek erdei értendők, szintén községi erdőknek tekintendők; s bár ez idő szerint együttesen kezeltetnek, mindamellett különbséget tenni közöttük és a többi községi erdők között ebben a javaslatban nem lehetett, annál kevésbé, mert a volt 14. számú szerb-bánáti batárörezredekhez tartozott községek erdeiből képezett vagyonközségi erdők már most is az állam által kezeltetnek. Az 1. §. c) és d) pontjai alá felvett erdőkre nézve továbbá kötelességemnek tar lom még azt is tisztelettel megjegyezni, hogy ezekre az erdőkre (a volt úrbéreseknek legelőilletőség fejében kiadott és ajándékozás, vétel és csere utján vagy más jogczímen birtokába jutott erdőkre) az erdőtörvény 17. és 21. §-ai ez idö szerint nem terjednek ki s igy a fentebb emlitelt elvek szerint ezek az erdők nem is lettek volna az 1. §-ba felvehetők. Részemről azonban az erdőtörvénynek azt a megkülönböztetését, melyet 17. §-ában a volt úrbéreseknek erdőilletőség fejében kiadott erdei és ugyanezen birtokosoknak előbb felsorolt egyébféle erdei közölt tesz, teljesen indokolatlannak találom s ennélfogva azt, hogy az erdőtörvény a volt urbéresek erdőilletőségére megállapított üzemtervszerü kezelést nem tette kötelezővé egyszersmind a volt urbéresek egyéb erdeire is, olyan hibának tekintem, a melynek már eddig is sok káros következménye volt. Szomorú tény ugyanis, hogy az ország minden részében előforduló kopárok nagy része épen a volt urbéresek legelőilletőségét képező és legeltetés czéljából megszerzett erdeinek meredekebb oldalain képződött és képződik még ma is, még pedig legfőképen azért, mert a törvény nem nyújt módot az erdőrendészeti hatóságnak arra, hogy az ilyen erdők okszerű használatát a természeti viszonyokhoz képest megfelelően szabályozza, s ez által a keletFŐRENDI IROMÁNYOK. VIII. 1896 —1901. 9
