Főrendiházi irományok, 1896. VIII. kötet • 354-408. sz.
Irományszámok - 1896-355
355. szám. 37 Az elvégezhető istentiszteleti cselekmények számát a dolog természetéhez képest az egyházi főhatóság (püspök) állapítja meg és a jövedelmi bevallások eszközlésénél ezen megállapítását hitelesen bizonyítja. Midőn igy a törvényjavaslat a levonható kiadásokat részletesen megállapítja, minden további kétely és félreértés elkerülése végett felsorolja azon szokásosan felmerülő kiadásokat is a melyek levonás tárgyát nem képezhetik. Ilyenek: a személyi ellátás (háztartás) körébe tartozó és a földbirtok kezelésével járó, valamint a lelkészségi épületek jókarban tartásából eredő kiadások. Mindezen kiadások le nem vonhatása a fentebb előadottakból önként következik és bővebb indokolást nem igényel; miért is csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy a lelkészségi épületek jókarban tartása alatt csakis a kisebb tatarozás, mint például a meszelés vakolás stb. értendő, a melyről a fennálló autonom szabályzatok szerint a lelkész tartozik gondoskodni, ellenben a kivételesen előforduló nagyobb javítás vagy újjáépítés költségei ide nem sorozhatok. Ez utóbbi költségeket azonban szabály szerint nem is a lelkész, hanem a hitközség, a kegyúr, vagy az e czélra rendelt építési alap köteles fedezni és igy ezekről a jelen törvényjavaslatban nem szükséges külön intézkedni. 12. §-hoz. A lelkészi jövedelmek és kiadások bevallása és igazolása bizonyos közigazgatási eljárást fültételez; ennek megállapítását a vallás- és közoktatásügyi minister, a felekezeti hatóságok meghallgatásával, rendeleti úton eszközli. 13. §-hoz. A jövedelmi és kiadási tételek megállapítása, a törvényjavaslat intentiója szerint, a lelkészeknek a felekezeti hatóságok jóváhagyása mellett eszközölt Önbevallásán nyugszik. Minthogy azonban a lelkészek felszámítandó jövedelmeinek és levonható kiadásainak megállapításánál az állampénztár nagy mértékben érdekelve van, az állami kormánynak szükségképen megadandó azon jog, hogy a lelkészek jövedelmei bevallásait ellenőrizhesse és saját közegei utján meggyőződést szerezhessen az iránt, hogy a bevallott jövedelmi és kiadási tételek a valóságnak megfeleluek-e vagy sem. Ugyancsak az állami pénztár és azzal kapcsolatosan az adózó polgárok érdekeiuek megóvása teszi szükségessé ezen szakasznak büntető rendelkezéseit. Azon meggyőződésben vagyok, hogy úgy a lelkészek, mint az ellenőrzésre hivatott egyházi hatósági közegek oda fognak törekedni, miszerint a jövedelmi és kiadási tételek megállapítása az emberi lehetőség szerint igazságosan és a valóságnak megfelelően történjék ; mindazáltal a netalán bekövetkezhető visszaélési hajlamokkal szemben szükségesnek tartom a bevallások megbízhatóságát büntetési szankczióval is biztosítani. Ezen szempontot szem előtt tartva, legczélszertíbbnek látszik a lelkészre nézve a büntetési szankcziót olyképen megállapítani, hogy ha valamely jövedelmet tudva elhallgatott vagy valamely nem létező kiadást vallott be, az ilyen lelkész, a mig azon lelkészi állásban marad, a melyben a hamis bevallást tette, a jövedelmi kiegészítésre való igényét elveszti. De épen úgy büntetéssel sujtandók azon egyházhatósági személyek is, a kik tudva hamis bizonylatot állítanak ki és pedig olyképen, hogy az állami kincstár részére okozott kár nagyságának megfelelő pénzbírságot tartoznak fizetni. A büntetés kimondása úgy az egyik, mint a másik esetben a vallás- és közoktatásügyi ministert illeti, de a büntetéssel sújtott lelkész vagy más felelős egyházhatósági személy jogorvoslat végett, záros határidő (30 nap) alatt, a közigazgatási bírósághoz fordulhat. t
