Főrendiházi irományok, 1896. VII. kötet • 325-353. sz.
Irományszámok - 1896-348
348. szám. 169 mak között létrejött megegyezés folytán állapíttatott meg. 4. Azon ottomán megálló vagy megérkezési kikötő egészségügyi hatósága, mely szabályellenességet állapit meg, erről jegyzökönyvet vesz fel, melyre a kapitány észrevételeit rávezetheti. E jegyzőkönyvnek egyező hitelesített másolata a megálló vagy megérkezési kikötőben azon ország consulátusi hatóságának adatik át, melynek lobogója alatt, a hajó jár. Ezen hatóság biztosítja a birságnak nála történő letétbe helyezését. Consul hiányában, a bírságot az egészségügyi hatóság veszi letétbe. A bírság csak akkor illeti meg véglegesen a konstantinápolyi legfelsőbb egészségügyi tanácsot, ha a következő czikkben kijelölt consulátusi bizottság a birság érvényessége felett nyilatkozott. A jegyzőkönyv egy másik hitelesített másolata a vétséget megállapító egészségügyi hatóság által a konstantinápolyi egészségügyi tanács elnökének küldendő meg, a ki ez ügydarabot a consulátusi bizottsággal közli. Az egészségügyi vagy consulátusi hatóság által a megállapított vétséget és a birság letétbe helyezését feltüntető megjegyzés az egészségi nyílt levélre rávezetendő. 5. Konstantinápolyban az egészségügyi közeg és a vádolt kapitány ellentmondó nyilatkozatai feletti ítélkezés végett egy consulátusi bizottság alakittatik. E bizottság minden évben a consulátusi kar által jelöltetik ki. Az egészségügyi közigazgatás egy köztisztviselői működésben levő közeg által lesz képviselhető. Az érdekelt ország consulja mindig meghívandó és szavazási joggal bir. 6. Az egészségügyi díjak- és bírságokból befolyó összegek serami esetben sem fordíthatók más, mint az egészségügyi tanácsok által kitűzött czélokra. nement ottoman et les Puissances représentées dans ce conseil.. 4. L'autorité sanitaire du port ottoman de relâche ou d'arrivée qui constate une contravention en dresse un procès-verbal sur lequel le capitaine peut inscrire ses observations. Une copie certifiée conforme de ce procès-verbal est transmise, au port de relâche ou d'arrivée, à l'autorité consulaire du pays dont le navire porte le pavillon. Cette autorité assure le dépôt de l'amende entre ses mains. En l'absence d'un consul, l'autorité sanitaire reçoit cette amende en dépôt. L'amende n'est définitivement acquise au Conseil supérieur de santé de Constantinople que lorsque la Commission consulaire indiquée à l'article suivant aura prononcé sur la validité de l'amende. Un deuxième exemplaire du procès-verbal certifié conforme devra être adressé par l'autorité sanitaire qui a constaté le délit au Président du Conseil de santé de Constantinople, qui communiquera cette pièce à la Commission consulaire. Une annotation sera inscrite sur la patente par l'autorité sanitaire ou consulaire indiquant la contravention relevée et le dépôt de l'amende. 5. Il est créé à Constantinople une Commission consulaire pour juger les déclarations contradictoires de l'agent sanitaire et du capitaine inculpé. Elle sera désignée chaque année par le corps consulaire. L'Administration sanitaire pourra être représentée par un agent remplissant les fonctions de ministère public. Le Consul de la nation intéressée sera tou jours convoqué. Il a droit de vote. 6. Le produit des taxes et des amendes sanitaires ne peut, en aucun cas, être employé à des objets autres que ceux relevant des Conseils sanitaires. FŐRENDI IROMÁNYOK. VU. 1896—1901. n