Főrendiházi irományok, 1896. III. kötet • 111-129. sz.
Irományszámok - 1896-123
123. szám. 123. szám. (10. ülés, 152. jegyzökönyi pont.) Jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedési bizottságának a szolnokkiskunfélegjházai helyi érdekű vasút engedélyezéséről szélé törvényjavaslat tárgyában. A szőnyegen levő törvényjavaslattal a kormány felhatalmaztatok, hogy az ország fentebb jelzett termékeny vidékének vasútforgalomba hozatalát lehetővé tévén, annak gazdasági fejlődését és &r. ezzel járó vagyoaosodását előmozdítsa A ministeri indokolásban részletesen elősoroltatnak az építési tííke nagyságára, és annak beszerzésére vonatkozó feltételek, továbbá az építési és iizletberendezési módozatok, úgyszintén az államsegélyezési mérvek is, a melyekből kitűnik, hogy az állami hozzájárulás az 1,900.000 forintnyi tényleges épitési tőke 10°/o-nál jóval kisebb. Miután végül a vasútíizlet kezelése a m. kir államvasutak igazgatóságára fog átruháztatni, a bizottság tiszteiéitől javasolja, méltóztassék a főrendi háznak a törvényjavaslatot változatlanul elfogadni. Budapesten, 1897. évi április hó G án. Gróf Szápáry Géza s. k., bizottsági elnök. Báró Bohus Zsigmond s. k., bizottsági jegyző.