Főrendiházi irományok, 1896. III. kötet • 111-129. sz.

Irományszámok - 1896-124

124. szám. 195 124. szám. (10. ülés, 153. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedési bizottságának a nagybecskerek­zsombolyai helyi érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. A szőnyegen levő törvényjavaslat 1. §-ával felhatalmaztatik a kormány, hogy a torontál helyi érdekű' viisutak Nagybecskerek-Bégapart állomásából kiinduló Katalinfalván át Uj-Zsom­bolyáig vezetendő 65*5 kilométer hosszú 16 állomással biró keskeny vágány ú h. é. vasútvonal kiépítésére az engedélyt kiadhassa. A miniateri indokolásban részletesen előadatnak mindazon indokok, a melyek a kormányt ezen vasút építésének engedélyezésére bírták, miután ezen indokolás szerint az épitósi töke nagysága és annak megszerzési módozatai, továbbá az építési és iizletberendezési feltételek is megállapittattak, az államsegélyezés mérve pedig körvonaloztatott, a mely szerint az állami segély az 1,241.000 forintnyi átalány építési tőke 10°/o-nál jóval alacsonyabb; tekintettel azon körtllményre, hogy e helyi érdekű vasút a hajózható Bégához csatlakozik, s ez által vasútfor­galmi szempontból kívánatos, a bizottság a törvényjavaslat változatlan elfogadását tisztelettelje­sen javasolja. Budapesten, 1897. évi április hó 6-án. Gróf Szápáry Géza s. k., bzottsdgi elnök. Báró Bohus Zsigmond s. k., bizottsági jegy tó. Í5»

Next

/
Thumbnails
Contents