Főrendiházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 988-1022. sz.

Irományszámok - 1892-996

54 CMCXVLSZÁM 2-ik melléklet a 996. számú irományhoz. Indokolás, „a szeged-karlovai helyi érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről 44 szóló törvényjavaslathoz, A Tisza balpartján Szeged városától dein; fekvő igen termékeny vidék gazdasági hely­zetének fejlesztése szempontjából indokoltnak mutatkozott egy oly vasútvonal megépítése, mely a nagy kik inda-nagybecskereki h. é. vasutat a m. kir. államvasutak szegedi csomópontjával egyenes összeköttetésbe hozza, és az igy nyert útröviditéssel a Szegedtől délre eső vidékek terményeinek szállításánál a vízi út megbizbatlanságával szemben úgy a személy-, mint az áruszállítást minden időben lehetővé, sőt a vízi úttal szemben versenyképessé is tegye. Ezen ezél megvalósítására van hivatva a Szegedtől, mint forgalmi végponttól Szőreglien és Török-Kanizsán át a nagykikinda-nagybecskereki h. é. vasút Karlova állomásáig vezetendő gőzmozdonyú h. é. vasút, melynek tervezésére már a múlt év folyamán engedély adatván, annak közigazgatási bejárása 1895. évi november hó 25-én — s miután ez alkalommal a vonal vezetésére és irányára nézve megfelelő megállapodások jöttek létre — engedélyezési tárgyalása f. évi január hó 30-án tartatott meg. Az engedélyezésre nézve létre jött lényegesebb megállapodásokat a következőkben van szerencsém ismertetni : A •/. alatt tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlatban feltüntetett h. é. vasútvonal épitési hossza 63 8 kilométer és szabványos nyomtávval létesíttetnék. A vonatok óránkénti legnagyobb sebessége 40 kilométerrel, — a legnagyobb emelkedés, illetve esés 5°/oo-al, s a kanyarulatoknak legkisebb félátmérője a nyílt pályán 300 méterrel állapíttatnék meg. A sínek, melyek aczélból gyártandók, folyóméterenként 23*6 kilogrammnál könnyebbek nem lehetnek, és függő sinkötés alkalmazása mellett oly sürű'n rakott talpfákon helyezendők el, hogy igénybevételük 6.000 kilogramm keréknyomás alatt négyzet centiméterenként 1.800 kilo­grammot meg ne haladjon. A pályán Szeged, Szőregh és Karlova csatlakozó állomások megfelelő kibővítésén kivül 10 állomás, illetve megállóhely létesíttetnék. Az épitési munkálatok az engedélyokirat keltétől számított l 1 ^ év alatt fejezendők be, illetve a pálya ezen idő alatt adandó át a közforgalomnak. A tényleges épitési és üzletberendezéai költség pályakilométerenként 31.348 frt, vagyis Összesen 2,000.000 frt, mely összegből forgalmi eszközök beszerzésére 159.300 frt, tartalék-

Next

/
Thumbnails
Contents