Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.

Irományszámok - 1892-987f

47 c) A 264. §. taxatíve sorolja fel azokat az eseteket, midőn a vád elutasítása mellett az eljárást meg kell szüntetni. Ennek első esete az, ha a vádbeli cselekmény nem is ütközik a büntető törvényekbe, ha bizonyos ismertetőjelei a bűntettnek, vétségnek vagy kihágásnak hiányoznak. Ezt is hivatalból tartozik a vádtanács vizsgálni, mert ha már kifogás folytán foglalkozik az ügygyei, akkor kötelessége megakadályozni, hogy valakit ártatlanul vigyenek a vádlottak padjára. A megszüntetés második esete az, midőn a terhelt halála királyi kegyelem, vagy elévülés következtében eljárásnak nincs helye. A megszüntetésnek emez esetei teljesen összevágnak a büntetőtörvénykönyv 105. §-ában meghatározott esetekkel. Mindazáltal az elévülés czímén a vádtanács csak akkor szüntetheti meg az eljárást, ha az az elévülési idő is letelt, mely a törvény szerint a bűncselekményre alkalmazható legsúlyosabb büntetés esetében szükséges és ha az elévülésnek félbeszakítatlan volta kétségtelen (264. §. 2. bek.) Ebben a szabályban két elv van kifejezve. Az első az, hogy a vádtanács a vádbeli cselekményt nem individualisálhatja, nem veheti figyelembe a rendkívüli enyhítő körülményeket, a mi természetes is, mert ez a jog szóbeliség és közvetlenség alapján ítélő bíróságnak hatáskörébe tartozik. A correctionalisatió feltételezi az ügynek legalaposabb ismeretét, az egyéni sajátosságoknak teljes kidomborítását. Ez a művelet csak a közvetlenség szövétneke mellett végezhető el lelkiismeretesen s az igazságnak megfelelőleg. Éppen azért az Írásbeli anyag alapján határozó vádtanáesot csak arra lehetett feljogosítani, hogy elévülés indokából akkor szüntesse meg az eljárást, ha az in thesi s nem in concreto alkalmazásra jutó büntetésre megállapított elévülési idő már letelt. Ez egyébként is perjogilag meg nem támadható tétel ; mert a vádtanács csak a bűnösség valószínűségével foglalkozik, de a büntetés minőségével s mennyiségével nem. Másik korlát a vádtanács megszüntetési jogára nézve az a szabály, mely szerint az elévülést csak akkor veheti figyelembe, ha annak félbeszakítatlan volta kétségtelen. A vádtanács az eljárást csak teljesen megbízható adatok alapján szüntetheti meg; mert ebben az esetben Ügydöntő határozatot hoz. Ha ellenben kétségei vannak, az ügyet főtárgyalásra köteles utasítani. E szabály alkalmazandó elévülés esetében is, ha a vádtanács az írásbeli anyag alapján nem tudta aggodalmait eloszlatni, kétségtelenül igazolt a főtárgyalás megtartása. A megszüntetés harmadik esetéül a büntetőtörvénykönyv I. rész VII. fejezetében megállapított, beszámítást kizáró okok közöl csak kettő van olyannak kijelentve, mely miatt már a vádtanács megszüntető végzést hozhat. Míg ugyanis az öntudatlanság, ellenállhatlanerő, fenyegetés, jogos védelem, végszükség, ignorantia facti és belátás hiánya csak sok és szövevényes és ténybeli mozzanat elbirálása mellett állapítható meg s azért eme beszámítást kizáró okok tárgyában az ítélőbiró van hivatva dönteni ; addig a gyógyíthatlan elmezavar és a serdületlen kor oly biztosan constatálhatók, hogy fölösleges volna a gyógyíihatlan őrültet, vagy a minden kétséget kizárólag 12 éven alul levő gyermeket főtárgyalásra idézni, azért, hogy itt mondják ki ellenük egyazon szakértői véleményt, illetve egyazon anyakönyvi kivonat alapján az eljárás megszüntetését, melyek már a vádtanács előtt feküdtek. A javaslat e pont kiegészítéséül még szükségesnek tartotta a felfüggesztés esetéről is intézkedni (265. §. 3. pont). Ugyanis vagy a tett elkövetésekor már elmebeteg volt a terhelt, Va

gy azután válhatik azzá. Ha tehát a terhelt még rendszeresen szakértők által megvizsgálva éppen nem volt, vagy a megszüntetésre alkalmas megbízható vélemény nem áll a vádtanács rendelkezésére, akkor az eljárást felfüggeszti és a javaslatban előirt módon (246. §,) intézkedik. Mihelyt azonban megállapítható, hogy a terhelt állapota a beszámítást kizárja, vagy hogy a terhelt a tett elkövetése után esett gyógyíthatlan elmezavarba: akkor a felfüggesztett eljárás megszüntetésének van helye, mert ekkor már biztos, hogy a terhelt el nem ítélhető. Ha mind-