Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.

Irományszámok - 1892-987f

44 ságnak jogában áll ugyan az esetleg kevesebb számban beadott példányokról a szükséges másolatokat a biróság irodájában elkészíttetni, de arra vádlót is kötelezheti. 2. A vádirat közlése, A vizsgálóbíró, illetve a vádtanács elnöke, kikhez a vádiratot intézik, csak annyiban vannak feljogosítva a vádirat törvényszerűségének vizsgálatába bocsátkozni, a mennyiben az előzetes letartóztatás, illetve vizsgálati fogság tekintetében kell határozniuk (256. §.). A vádtanács elnöke még az illetékesség kérdésébe sem bocsátkozhatik ; mert határozata elővélelmet alkotna a kifogásra, illetve az ennek alapján hozandó végzésre nézve. Mindazáltal a vizsgálóbíró, a ki úgy találja, hogy nem ő, de egy más törvényszék vizsgálóbirája foglalkozott előzőleg az tigygyel: illetéktelenségét kimondhatja és a vádiratot az illetékes bírósághoz teheti át. A vizsgálóbíró, illetve a vádtanács elnöke, ha aggodalmuk van, ennek eloszlatását nem kérhetik a vádtanácstól, hanem annak daczára kézbesíttetniök kell a vádiratot. A vádirat kézbesítésére vonatkozó eljárás akként van megállapítva, hogy egyrészről elég ideje legyen a terheltnek a vádirat tartalmát tanulmányozni, vagy a védő által tanulmányoztatni, másrészről, hogy kelletén túl ne húzódjék az ügynek főtárgyalás elé jutása. A hivatkozott szakasz e szempontból két esetet külömböztet meg. Az első eset az, midőn a terhelt fogva van, vagy őt a vádirat alapján fogják el. Itt lehető gyors eljárás kívánatos, miért is 24 óra alatt kell a vádiratot közölni és a mennyiben a vádirat folytán rendelték el az elfogatáat, az utóbbira vonatkozó határozattal egyidejűleg közlendő a vádirat. A fogva levő terhelttel szóval is közölheti a biró a vádiratot és a menynyiben ez abban megnyugszik, akkor egyenesen a főtárgyalás kitűzése iránt lehet intézkedni. Ha a szóbeli közlés alkalmával a vádirat egyik példányát esetleg abból az okból, hogy az ügy sürgősségénél fogva az ügyész csak egy példányban adta be, a vádiratot nem kézbesítheti à biró, akkor kötelessége arra is figyelmeztetni a terheltet, hogy kívánatára Írásban fogják vele vagy védőjével a vádiratot közölni. A szabadlábon levő terhelt ellen beadott vádirat közlése idejét a javaslat nem határozza ugyan meg, de ennek az eljárás czéljából folyólag szintén mennél gyorsabban kell történni. Mindkét esetben a terhelt érdekeinek szempontjából mellőzhetetlen a terheltnek kitanítása ama jogára, hogy a vádirat minden pontja ellen kifogást tehet a vádtanács előtt, és hogy a kifogást, valamint indokolását mily határidőben tartozik előterjeszteni. Továbbá, hogy a kifogástétel módjára nézve is tájékozást szerezzen a terhelt: szükséges őt az értesítésben arra is figyelmeztetni, hogy a kifogást és indokolását, a közlést elrendelő birónál (vizsgálóbíró vagy a vádtanács elnöke) jegyzőkönyvre is adhatja, de írásban is benyújthatja. A kifogás indokolásának határidejére (8 nap) nézve a szabadlábon vagy fogvalevő terhelt tekintetében nincs külömbség téve, mert a fogvalevőnek is módot kell arra adni, hogy védőt választhasson és ezzel tanulmányoztassa az ügyiratokat, a kifogástétel határidejére nézve . azonban, tekintettel arra, hogy a fogvalevő a helyszínén van, a meggondolásra huszonnégy óra elégnek látszott. A szakasz utolsó bekezdése, mely szerint a terhelt kívánatára a vádirat védőjének kézbesítendő és ekkor a határidő a védő részére eszközölt kézbesítéstől számítandó, nem hagy fenn kétséget arra nézve, hogy e rendelkezés úgy a szabadlábon-, mint a fogvalevő terheltre is vonatkozik. Az osztrák törvény 209. §-ának harmadik bekezdésében »wird auf sein Verlangen« kifejezés vonatkoiása szerint a szabadlábon levőre nem terjed ki ez az intézkedés, mi a doctrinában általános kifogásra is talált, mert éppen a szabadlábon levőnél nem forognak fenn különös sürgősségi okok és így fölösleges a védelem előkészítését szűkebb korlátok közé szorítani, mint a fogvalevőnél.