Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.
Irományszámok - 1892-987f
20 ama mozzanatoknak megállapítása, melyek a büntethetőség megítélésére, tekintettel a cselekmény és ennek eredménye közötti okbeli összefüggésre, jogilag figyelembe vehetők. A javaslat az érintett gyanú esetén nem elégszik meg a halottszemlével, htuem mindig bonczolás teljesítését is kívánja. A régi jogok nem ismerték a halottszemlével járó bonczolást A germán jogok, a kanon jog, az olasz practicusok megelégedtek az egyszerű halottszemlével. Néha ugyan a halál oka felől bonczolás nélkül is biztos tájékozás szerezhető, sőt bonczolás esetleg nem is teljesíthető. Kgy nagy vasúti szerencsétlenség, épület összeomlás következtében meghalt, vagy gyújtogatás következtében elégett, vagy darabokra vagdalt egyénnél a halál oka nem kétséges. Mindazáltal a szabálytól, hacsak a holttestbonczolás lehetősége nincs kizárva, annál kevésbbé szabad eltérni, mert nem egyszer fordult elő, hogy a tanuk látni vélték, hogy valaki agyonlőtt egy harmadik személyt és csak a bonczolás derítotte fel, hogy az a lövés idején már nem volt életben. Egyébiránt az nem szenved kétséget, hogy a holttestbonczolás nem kizárólagos bizonyító eszköze az ölésnek. Más bizonyító eszköz utján is juthat a biró ama meggyőződésre, hogy valaki mást jogellencseu életétől megfosztott, de ennek a megállapításnak rendes és legbiztosabb módja a holttestbonczolás, melyet tehát ok nélkül elmulasztani, de még elodázni sem szabad, mert értéke legnagyobb részben a gyors teljesítéstől függ. Megtörténhetik, hogy a gyanú már csak a holttest eltemetése után irányul büntetendő cselekményre, vagy hogy ujabb mozzanatok felderítése czéljából válik szükségessé a halottszemle: ilyenkor meg kell engedni, hogy a mar eltemetett holttest kiásható és bonczolás alá vehető legyen. Mindazáltal ezt a javaslat feltételhez köti. Eme feltétel az, hogy az adott körülmények között eredmény legyen a szemlétől, illetve a bonczolástól várható (240. §.). Figyelerrbe kell venni az eltemetés óta eltelt időt, az időjárást, az elhalt testi állapotát stb. és leghelyesebb, ha e tekintetben ie szakértőket ballgat meg a biró. De ha a szakértők határozott tagadó választ nem adnak, akkor nem kell mellőzni a holttest kiásatását és bonczolását. A halottszemle a biró jelenlétében, lehetőleg a helyszinén és a holttest helyzetének megváltoztatása előtt teljesítendő és a talált állapot minden mellékkörülményeivel együtt jegyzőkönyvbe veendő. A bonczolás megkezdése előtt azonban a holttest azonossága megállapítandó és e czólból azok az egyének, a kik az elhunytat életében ismerték, esetleg a terhelt megkéidezendők (240. §. 3. bekezdés). A halottszemlére és bonczolásra éppen a kölcsönös szakértői ellenőrzés szempontjából a javaslat — úgy mint csaknem minden perrendtartás és eddigi joggyakorlatunk is — két orvos alkalmazását kívánja meg. A régibb időben sokat vitatott kérdést, hogy az elhunytat a halála előtt megelőzött betegségben gyógykezelő orvos lehet-e szakértö, a javaslat a fenforgó érdekeltségi viszony miatt tagadólag oldotta meg. Mindazáltal intézkedik a javaslat, hogy az ily orvos is mint tanú kihallgatható legyen és ha egyéb törvényes akadály nem forog fenn, az ily orvos is esküre bocsátható. A kezelő orvosnak a bonczolás előtt való kihallgatása azért kívánatos, hogy vallomásában a bonczolás eredményét fel ne használhassa. Ki kell emelni, hogy a szakértő orvosoknak egymáshoz való rokonsági köteléke kizáró okot ugyan nem képez, de közel rokonságban álló szakértők együttes alkalmazása, netáni kifogások elkerülése végett, mégis lehetőleg mellőzendő (241. §. 2. bekezdés). A halottszemle és bonczolás mü'taui részére nem terjeszkedik ki a javaslat. Néhány utasítás azonban, különösen a biró által felteendő kérdések megkönnyítése és a vélemények szabatossága szempontjából gyakorlati haszonnal jár. Az 1843. évi württembergi perrendtartás óta egész a legújabb osztrák törvényhozásig súlyt helyeztek az ily tartalmú intézkedésnek a perrendtartásba foglalására.
