Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
tio nemfí átváltoztatása is a törvény engedelmétől függ. Ahhól, hogy a második bekezdés csak a pénzbüntetés átváltoztatásáról rendelkezik, világos, hogy a javaslat szerint a pénzbírság soha sem változtatható át elzárásra. A pénzbüntetés átszámításánál alapul veendő kulcs megállapításánál a második bekezdésnek második mondata azt akarta lehetővé tenni, hogy a bíróságnak alkalma legyen az átváltoztatáskor a büntetés nagyságát s a terheltnek egyéni viszonyait kellően mérlegelni. E végből a kisebb összegnek rövidebb tartamú elzárásra való átváltoztatása van megengedve. Magától értendő, hogy a 20 koronát meghaladó összeg szintén a második bekezdés végső mondatában foglalt szabály alkalmazásával változtatandó át. A 13. §. a j .vaslatban használt műszavaknak jelentését határozza meg. E meghatározásokat a törvényszerkesztés teehnikai hasznának szempontja és a törvénykezés stílusának szabatossága tette szükségessé. Nem kell azt bővebben fejtegetni, hogy mily rendkívüli haszonnal jár a rövidség, a szerkezet tömörebbé tevése és a következetes praecisitás s hogy ezt menynyire mozditja elő a törvényhozás azzal, ha valamely munkálatában pontos értelmtt és a fogalmaknak egész nagy körét kifejező rövid műszavakat használ. A dolog természetéből foly, hogy a javaslat a »vádló« kifejezést a köz- és a magánvádló megjelölésére gyűjtőnév gyanánt használja (13. §. első bekezdés). — A »kii*, ügyészség« elnevezés kettős értelemben van a javaslatban használva. Egyrészt az Összes kőzvádló hatóságokat jelenti, másrészt egyes §-okban a kir. ügyészségnek a törvényszék mellé szervezett hivatalát is. A magánvádnak a javaslat két nemét külömbözteti meg: a fő- (principalis) és apót- (subsidiarily) magánvádat. »Magánvádló« a magánvád mindkét nemének képviselőjét jelenti. A fömagánvádló : a 41. §. első bekezdésében megjelölt vétségek és kihágások esetében vádemelésre jogosított sértett. A pótmagánvádló fogalmát a 42. §. utolsó bekezdése határozza meg. A 13. §. második bekezdése a » gyanúsított« -nak és a »terhelt«-nek, a harmadik bekezdés a »vádlott«-nak fogalmát adja. Azt, a ki ellen a bűnvádi eljárás foly, a javaslat általánosságban »terhelt« névvel jelöli meg. A törvényszerkesztés szempontjaitól elkerülhetlenül szükség volt oly kifejezésre, mely a bűnvádi per passiv alanyának a per minden szakában való megjelölésére alkalmas. Ily általános jelentőséggel biró elnevezés nélkül a legtöbb §-ban, hol most a »terhelt« kifejezés van használva, mindig ismételui kellene a perszak caesurája szerint felállított külön elnevezéseket. Például a X. fejezet czímében nem volna elég annyit mondani, hogy a »terheltnek hatóság elé rendelése és kihallgatása«, hanem e helyett a »gyanúsítottnak, terheltnek, vádlottnak hatóság elé rendelése és kihallgatása« volna használandó, továbbá ugyancsak e fejezet szövegében, valamint a 64. §. 2. y 3., 4. pontjában a XI—XIV. fejezetekben stb. csaknem mindenütt a »gyanúsított, terhelt, vádlott« kifejezést kellene használni. E visszásság kikerülése végett és szorosan törvényszerkesztési szempontból czélszerű volt tehát a »terhelt« elnevezésnek a 13. §. negyedik bekezdésében megállapított általános jelentőséget tulajdonítani. Ezzel azonban a törvényszerkesztés hasznának éppen nem áldozta fel a javaslat azt a teljesen jogos kívánalmat, hogy a bűnvádi eljárásban közreműködésre hivatott hatóságok és közegek által használt elnevezésben is kifejezésre jusson a per passiv alnnyának az eljárás egyes szakaiban annyira változó helyzete. Ez okból a 13. §. második és harmadik bekezdésében külön is meghatározta a gyanúsított, terhelt és vádlott fogalmát s e megkülönböztetéseket az eljárás minden részletének szabályozásánál keresztül is vitte. így a nyomozásról szóló VIII. fejezetben (100., 101. §§.) a »gyanúsított« elnevezést; a főtárgyalás elrendelése után pedig — a XVII. fejezettől kezdve, — a »vádlott« megjelölést használja.
