Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.

Irományszámok - 1892-987

lit A harmadik bekezdés rendelkezésével a javaslat azt is kimondja, hogy a vád alá helyezést, illetőleg a főtárgyalás elrendelését megelőző perszakban a büntető hatóságok a vádlott kifejezést nem, hanem csakis a gyanúsított vagy a terhelt megjelölést, használhatják. A fennebbieket concretisálva, azt, a ki ellen a bűnvádi eljárás folyik, a javaslat terminológiája szerint, az eljárás külömböző szakában következőleg kell megjelölni: Az. a ki ellen feljelentést tettek, habár még nincs is kihallgatva, vagy ellene nem is foganatosítottak nyomozó cselekményt, gyanúsított. Ugyané szóval jelöli meg a javaslat azt is, a kit valamely bűncselekmény gyanúja alapján kihallgatás végett megidéznek, vagy kihallgattak, vagy előzetesen letartóztattak, továbbá a ki ellen nyomozást rendeltek el vagy teljesítenek. Azokbaiv az esetekben, melyekben az eljárás vizsgálat teljesítésével folyik le, a vizsgálat elrendelésének indítványozása után, olyan bűncselekmény esetében pedig, mely miatt vizsgálatnak nincs helye, a vádíratnak benyujtása után a gyanusitott terheltnek nevezendő. A vizsgálat szaka a bűnpernek olyan caesurája, mely az eljárás passiv alanyának külön kifejezéssel való megjelölését teljesen indokolja. Hasonló szempont alá tartozik a vizsgálat nélkül folytatott eljárásnak a vádirat benyújtását követő szaka. A vádhatározat hozásával, illetőleg a főtárgyalás elrendelésével a per a főeljárás szakába jut s az eljárásnak ez ujabb caesurája is indokolja a terheltnek egy ujabb: a vádlott kifejezéssel való megjelölését. Az eljárás passiv alanyának e háromféle eluevezése felvilágosító és figyelmeztető jelentőséggel is bir. Minél előbbre halad a bünper, annál több korlátozást szenvednek a terhelt egyéni jogai : következetes és czélszerü tehát, ha a külömböző perjogi helyzet az eljárás főszakai szerint elkülönítve más-más megjelölésben nyer kifejezést. Fennebb ki volt már fejtve, hogy mellőzhetetlen volt az eljárásnak passiv alanyát a terhelt egységes kifejezésével is megjelölni. Ez akként értendő, hogy a »terhelt« kifejezés csak a vizsgálat szakára vonatkozó §-okban van specialis technicus terminus gyanánt használva, csak ekkor jelenti az eljárásnak e perszakban szereplő passiv alanyát; a javaslatnak nem kizárólag a vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseinél ellenben a terhelt oly általános kifejezés, mely alatt a gyanusitott és a vádlott is értendő. Felek. Nagyon jelentékeny szerkezeti haszonnal jár, ha a javaslatnak ama rendelkezéseinél, melyek mind a kir. ügyészségre, mind a fo- vagy a pótmagánvádlóra, mind a gyanúsítottra és a terheltre, valamint a vádlottra vonatkoznak, nem kell az eljárásnak e hat alanyát egyenkint felsorolni, — a mi a törvény szövegét rendkívül nehézkessé tenné, — hanem ha mindezek egy kifejezéssel jelölhetők meg. Erre szolgál az ötödik bekezdés rendelkezése, mely a »felek«-nek fogalom-meghatározása alatt a vádlót (13. §. első bekezdés) és a terheltet — áltanosságban véve — foglalja össze. Az e végből használt elnevezés megfelel a vádrendszer amaz alapeszméjének, hogy az eljárás két egyenjogú ügyfél közt foly le. Abból azonban, hogy a »felek« megjelölés a kir. ügyészséget is magában foglalja, egyáltalában nem vonható az a következtetés, mintha a javaslat a közvádlót csupán az ügyfélnek egyoldalú és szfík perjogi hatáskörével ruházta volna fel. Már az általános indokolás kiemelte, hogy a javaslat nem is tartotta kivánatosnak az ügyfél-egyenlőség elvének teljes keresztülvitelét és hogy a kir. ügyészségre, az eljárásnak föczélja : az anyagi igazság megvalósítása szempontjából és a terhelt jogos érdekeinek megóvása végett, az ügyfélnek egyoldalú teendőitől jelentékenyen elütő jogkört ruházott. Ez a két körülmény kizárja annak lehetőségét, hogy a 13. §. ötödik bekezdésének tisz-