Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.

Irományszámok - 1892-987

109 kötelességhez, s e ktllön érdekek az eljárás részleteiben számtalan tüzetes rendelkezésre szol gáltak alapul. E szempontból rendeli a javaslat egyebek közt azt, hogy a kir. ügyészség bárminemű vádló lépés előtt, u. n. serutinialis eljárással tájékozódjék a per eshetőségeiről (33. §.); hogy az előkészítő eljárás az ügy összes adataira kiterjeszkedjék (102. §. 133. §. utolsóelőtti bek.), hogy a terhelt hivatalos felvilágosítást nyerjen perbeli fontosabb jogairól (9., 54., 256., 330. és más §-ok). Érdemileg mindez bőségesen indokolja e rendelkezést. Az általános részbe főkép azért van felvéve, hogy kétség se lehessen arra nézve, miszerint e szabály a rendőri közegekre is kiterjed, kiknek a javaslat szerint oly tekintélyes szerep jut a bűnügyek ellátása körül. A tapasztalat ugyanis, nemcsak nálunk, de mindenütt azt mutatja, hogy éppen a rendőrség köreiben leggyakoribb a szakaszban nyilatkozó elv félreismerése. Az a körülmény, hogy a javaslat rendszere a vádelven nyugszik, nem hozható fel a szakasz ellen. Már az általános indokolás kifejtette, hogy jelen munkálat a vádelv túlsúlyát biztosító vegyes rendszert kivánt alakítani és éppen nem volt czélja a merev vádrendszerhez ragaszkodni ott, hol az igazság ellenkezőt követel. E felfogás legfontosabb következménye a 306. §. harmadik bekezdésének az a rendelkezése, hogy a főtárgyalás elnöke és bírósága indítvány nélkül is jogositvák új bizonyítékokat beszerezni. A külföldi törvényhozások közöl azok, a melyek nyomozó rendszerűek, természetesen minden aggodalom nélkül magukévá tehették a szóban lévő rendelkezés érdemét; de a mennyiben a régebbiek (1843-iki württembergi 3. §., 1845. bádeni 3. §.) e részrehajlatlanságot egyedül a bíróra nézve mondják ki, teljes fölösleges kijelentést tesznek, mert az minden birói eljárásnak magától értetődő jellege. Helyesen formulázza a szabályt az 1850-iki osztrák bűnvádi eljárás (3. §.) és utána az 1853-iki és 1873-iki ausztriai törvények (előbbinek 3., utóbbinak 4. §-a). 9. Egyéb általános rendelkezések (10—13. §§ ). Az »általános határozatok« többi szakaszai aránylag kevésbbé jelentékeny rendelkezéseket tesznek. A 10. §-nak a sürgős intézkedésekre vonatkozó rendelete indokolásra nem szorul. A 11. §. a határidőkről (terminus,) rendelkezik; a határnapok más tekintet alá esnek. A szóbeliség rendszerében a határnap a rendes időhatár: a biró napot tűz ki a feleknek, melyen bizonyos percselekmények teljesitendők lesznek. A határidő főleg az Írásbeli perben, vagy a szóbeli perjrásbeli részében szerepel: a törvény, vagy a biró kimondja, hogy a cselekménynek mennyi időn belül kell megtörténnie. Minthogy a tervezett eljárásban vannak oly teendők, melyek Írásban végzendők, a mellett a szóbeli eljárásban is előfordul, hogy egyes nyilatkozatok vagy cselekmények meghatározott időben teljesitendők, a határidőkről is intézkedni kellett. Nagyon természetes, hogy a mennyiben valamely határidőt a törvény állapit meg és külön nincs kimondva, hogy e határidő meghosszabbítható, a határidőnek meghosszabbítása ki van zárva, elmulasztása tehát az illető jog elvesztését vonja maga után (praeclusio). Ezt mondja ki a 11. §. első bekezdése. A többi bekezdések a határidő számításával foglalkoznak, melyre nézve a rendes computatio van elfogadva. A jelen javaslat alapján kiszabandó pénzbüntetések és pénzbírságok hovafordításáról is az általános részben kellett intézkedni. Legtanácsosabbnak mutatkozott erre nézve azokat az általános büntető politikai czélokat kijelölni, melyek a büntető törvényekben és az 1892. évi XXVIL t.-czikkben megnevezvék. Ez történik a 12. §. első bekezdésében. Hogy szabadságvesztést csak a törvényben külön meghatározott esetekben lehet kimondani, büntető rendszerünk elveiből folyó szabály. Azért rendeli a szakasz második bekezdése, hogy a pénzbüntetés ily-