Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.

Irományszámok - 1892-987

107 korántsem szabad úgy eljárnia, hogy csak azt veszi figyelembe, a mit némelyek »objectív tényálladéknak« neveznek. Ez nagy hiba volna, mert a törvény csak egy, egységes tényálladékot ismer és a cselekmény objectiv jelentkezését nem lehet elválasztani a cselekvőnek egyéni tevékenységétől. A tettesnek ama személyes viszonyai, melyek az anyagi törvény szerint a cselekmény fogalmához tartoznak, szintén tárgyi ismertető)elek és már az eljárás czéljából való minősítésnél is szerepelnek. Azért oly személyes viszonyok és állapotok, melyek a cselekményt minősítik, vagy módositják (pl. rokonság, hozzátartozóság, szolgálati viszony, közhivatalnoki jelleg stb.) már az előleges minősítésnél tekintetbe veendők. Áll ez nemcsak azokról, melyek a cselekményt súlyosítják (pl. felmenőn elkövetett szándékos emberölés BTK. 280. §.), hanem azokról is, melyek a büntetendőséget kizárják (pl. a hozzátartozók által elkövetett bűnpártolás BTK. 378. §.) »Anyagi tőrvény« megjelölés alatt a fennebbi esetekben a tételes anyagi büntetőjogot, tehát a rendeletekben, szabályrendeletekben foglalt anyagi természetű rendelkezéseket is kell érteni. Azok az esetek, melyekben a terheltre személyi viszonyainál, vagy cselekménye különös körülményeinél fogva kiszabandó büntetésnek a jelen javaslat hatályt tulajdonit, a most indokolt tételekkel szemközt kivételeknek tekintendők. A bűncselekmények tehát rendesen az illető specialis rendelkezés szerint lesznek megítélendők. A második bekezdésben foglalt szabály nem volt kiterjeszthető az 1878. évi V. t.-cz. 85. §-ának 2. és 3. pontjában meghatározott esetekre. Ezek, bár az utóbbit szintén a corrrectionalisatio fogalma alá szokás vonni, a 92. §. esetétől lényegesen külömböznek. A rendkívüli enyhítő körülmények fenforgásának megállapítása ugyanis a vád tárgyává tett cselekménynek tüzetes lirai mérlegelését tételezi fel, a mi helycsen csak az itélö bíróra bizható. Ezzel szemben a 85. §. 2. és 3. pontjának alkalmazása teljesen független a cselekménynek bírói mérlegelésétől. Az utóbbi esetekben a kérdés egyedül azon fordul meg, hogy a terhelt akkor, midőn a bűncselekményt elkövette, életének tizenkettedik évét már túlhaladta, de tizenhatodik évét még be nem töltötte-e? Ez tisztán oly ténykérdés, melynek elbírálása végett nemcsak szükségtelen, de egyenesen .helytelen volna az itélethozás szakáig várni, mert ez a tény éppen oly biztosan és éppen oly jól megállapítható a nyomozás vagy vizsgálat alatt is kétség alá nem jövő okirattal, például anyakönyvi kivonattal. Minthogy a 8. §. második bekezdése a 85. §. eseteiről nem tartalmaz rendelkezést, világosan következik belőle, hogy a bűncselekménynek a 85. §. 2. pontja alapján való enyhébb büntetését, valamint 3. pontja esetében való correctionalisálását a kir. ügyészség már a vád emelésénél, az eljáró biróság pedig nemcsak az ítélet hozásánál, hanem már a bűnvádi eljárás meginditásánál köteles figyelembe venni. Például azt, hogy a bűncselekmény a 85. §. alkalmazása esetén elévült-e már, a perelőkészítő szakban lehet eldönteni. Teljesen indokolt e rendelkezés, mert annak alapján olyan nyomozást vagy vizsgálatot lehet megszüntetni, a mely szembetűnőkig felesleges volna. Két esetről még külön kellett intézkedni: 1. a kísérletről, 2. arról, mikor a tettesen kívül részesek is terbelyék. Ezekkel foglalkozik a 8. §. harmadik bekezdése. A BTK. a kísérletre azért nem szabott határozott büntetési tételt, 66. §-a azért rendeli csak általánosságban, hogy »a kisérlet enyhébben büntetendő, mint a véghezvitt bűntett, vagy vétség«, és azért adja meg a bírónak a rendkívül; enyhítés jogát: mert a kísérletnél is kiváló mértékben szerepelnek azok az alanyi tekintetek, melyek lehetetlenné teszik a büntetési tételnek előre való megállapítását. De mégis van ktilömbség a két eset között. A 92. §. szerint a kiindulópont mindig az illető bűncselekményre in abstracto a törvényben megállapított büntetés, melytől a bíró a rendkívül enyhitö körülmények súlya szerint fokozatosan alább száll; itt tehát lényegileg egy és ugyanazon cselekményről vau szó, a cselekmény törvényes ismertetőjelei mind kimeritvék, csak a subjectiv mozzanat foka csökken. A kisérlet ellenben lényegileg más cselekmény, mint