Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
103 (4. §.) és 1873. évi (5. §.) osztrák btínvádi perrendtartások, az 1894. január 30-ról kelt bosnyák törvény (5. §) ; az 1878. április 17-éről szóló belga novella (15. ez.); a német (261. §.) és a norvég (4. §.) törvények, — csak a magánjogi előkérdésre nézve adták meg a döntés jogát a büntető birónak, illetőleg csak erre terjesztették ki a bűnvádi eljárást és itélethozást. A fennebb kifejtett általános szempontok azonban kellőleg indokolják a javaslat álláspontját, melyből — a 7. §. második bekezdésében foglalt korlátozás mellett — a közjogi viszonyokra kár nem hárulhat. A döntésnek a jelen eljárás szabályai szerint kell történnie. A büntető bíróság a dolog természeténél fogva csak a bűnvádi perrendtartásban foglalt elvek szerint járhat el s igy e rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a jogéletnek egészen más ágába nyúló előkérdés felett határoz. Ha például a büutető biró valamely magánjogi előkérdést dönt el, nem alkalmazhatja a polgári törvénykezési rendtartásnak a bizonyítási jogra vagy a bizonyítási teherre vonatkozó szabályait, hanem azokat, melyeket a btínvádi eljárást rendező jogforrások tartalmaznak. Az első bekezdésnek eme szavai: »a jelen eljárás szerint« azt fejezik ki, hogy a büntetőjognak csak alaki része alkalmazandó az előleges kérdések eldöntésénél. A döntés alapjául az illető előkérdésre vonatkozó külömböző törvények tehát az anyagi jognak illető csoportjai szolgálnak. A 7. §. második bekezdése kijelenti, hogy a polgári bíróságnak az előkérdésre vonatkozó határozata nem kötelezi a büntető bírót. »Polgári« bíróság alatt itt a magánjogi kérdésekben döntő biróság értendő. A »polgári« kifejezés itt nem a »katonai« vagy »egyházi« szavaknak akar ellentéte lenni, hanem a közjogi és a közigazgatási kérdésekben döntő hatóságoknak. A második bekezdésben foglalt szabály tehát a contrario annyit jelent, hogy a közjogi avagy a közigazgatási jogi előkérdésnek az illetékes hatóság által való eldöntése kötelező a büntető biróságra nézve. E rendelkezés nincs ellentétben az első bekezdésnek általános szabályával. Ez utóbbi szerint a büutető biró dönt a köz- vagy közigazgatási jogi jellegtí előkérdés felett is. De ha az utóbbiak tekintetében az illetékes hatóság már érdemben határozott, a közérdeknek és a nyilvánjogi szempontoknak megsértése nélkül lehetetlen megengedni, hogy a büntető biróság ezt a döntést felforgathassa vagy figyelmen kivül hagyhassa. Például az ország határa vagy a terheltnek állampolgársága tárgyában az illetékes hatóság részéről történt megállapításhoz kötve van a büntető biró. Ellenben nem kötelezi Őt valamely katonai vagy egyházi bíróságnak magánjogi kérdéseket megoldó határozata. Egy irányban azonban a közjogi előkérdésnek előleges eldöntése sem kötelezi a büntetöbirót, tudniillik: a terhelt bűnösségének megállapitására nézve. Ez annyira a büntető birónak kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdés, hogy más hatóságnak ezt érintő döntése nem korlátozhatja a büntető-biró elhatározását. Ez a tétel azonban magától értetődvén, azt a javaslatnak nem kellett külön kifejezni. Minden nap tapasztalható, hogy a hitelezők a polgári perben szereplő felperesek vagy a vagyonjogilag károsított egyének olyan magánjogi vagy csödjogi kérdéseket visznek a feljelentéssel a büntető biró elé, melyekre nézve a bűncselekménynek legcsekélyebb gyanúja sem forog fenn s melyek alapján például egy bonyolult, hohszú számadási per volna lefolytatandó. Az ilyen feljelentésekkel a hitelező rendszerint nyomást akar gyakorolni a késedelmes adósra, de egyébként is könnyen érthető, hogy sokkal kényelmesebb és sokkal kevesebb költséggel járna a hitelezőre, ha ilyen kérdéseket, ügyvéddel való képviselet és a bélyeg hasonló költségek előlegezése és viselése nélkül, a kir. ügyészség és a büntető biróság közvetítésével hozhatna tisztába. Ilyen előleges kérdések tisztázása, melyek nemcsak visszaélésből
