Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
inj sérelem ; mert ha a bűncselekmény minősítése pl. valamely polgári actus értelmezésétől függ, úgy ez ama szabályok szerint fog történni, melyek a magánjogi magyarázat teendőjére nézve általánosságban fennállanak. De a szakasz rendelkezése a polgári jogrendet közvetlenül nem is érinti. Nem arról van itt szó, hogy az adliaesionalis ítéletben a polgári ügy inter partes miként intéztessék el, hanem csak arról, hogy a büntető biró a büntető törvény alkalmazhatósága szempontjából oldja meg a polgári kérdést, mely tulajdonképen a bűncselekmény tény-eleme. A büntető bíróságnak eme megállapításában annál inkább meg lehet nyugodni, mert csak az anyagi valóság kipuhatolására törekszik s mert erre eszközei számosabbak és megbízhatóbbak, mint azok^ melyekkel a polgári biró rendelkezik. A polgári jogra vonatkozólag azonban döntésének nem lehet közvetlen és kényszerítő ereje. Lia a büntető ítélet, a BTK. 280. §-át alkalmazván, »felmenő ágbeli törvényes rokonon« elkövetett szándékos emberölést állapít meg: ezzel senki sem fogja az apaság vagy a tartás kérdését megoldottnak tekinteni. Ha a büntető biró valakit magyar honosul büntet: ebből nem következik, hogy az illetékes közigazgatási hatóság saját hatáskörében, az illetőt külföldinek nem tekinthetné és pl. utólag nem honosíthatná. Ha a hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolt egyén a BTK. 474. §-a értelmében, törvényes felsőségének jogos hatáskörében kiadott rendeletére hivatkozik s a büntető biró az intézkedés törvényességének méltatásába bocsátkozik: ezzel nincs preajudicálva vannak, hogy azt az intézkedést pl. a fegyelmi hatóság máskép itélje meg. Az az ellenvetés tehát, hogy a nem büntetőjogi kérdésekre való kiterjeszkedés idegen jurisdictióba való beavatkozást jelent, nem állhat meg. Mindezekhez járul az Ítélkezés technikájának az a fontos ténye, hogy az előleges kérdés megfontolása és ezzel a másik hatáskörbe való átnyulás, a gyakorlatban el sem kerülhető. Ha csak minden köz- vagy magánjogi tartalmú érvelésre a pert okvetetlenül felfüggeszteni, s igy az eljárás megszakítását teljesen a terhelt kezébe adni nem akarjuk: úgy múlhatatlanul a büntető biró döntésére kell hagynunk legalább annak megítélését, hogy pl. jogosult személy hozta-e fel a kifogást és hogy az állított tényekre van-e legalább valószínűségi bizonyítéka. Pedig világos, hogy már e kérdések sem dönthetők el a nélkül, hogy a büntető biró az idegen jog területén ne mozogna. Némileg nehezebb az elhatározás arra az esetre nézve, midőn a büntető biró előbb kelt polgári Ítélettel áll szemben. Ha azonban a két jogterület természetét tekintjük, szintén a büntető ítélet teljes függetlenségét kell elismernünk. A büntető jogszolgáltatás az anyagi valóság megállapítását tartja szem előtt, mig a polgári törvénykezés beéri az u. n. alaki igazsággal. Lehetetlen tehát az utóbbinak határozatait az előbbire nézve kötelező erővel felruházni. A polgári biró ítélete esetleg oly alapokon épülhet fel, melyek a büntető Ítélet elemei gyanánt nem szolgálhatnak: vélelmekre, hallgatag elismerésekre, a felek mulasztásaira támaszkodhatik. Az ilykép megállapított tények gyakran nem vágnak össze az anyagi valósággal (pl. az ellenfél hallgatása következtében polgári úton valódinak itélt okirat tényleg hamis lehet.). Ha tehát a polgári eljárás eredményét a büntető ítéletre kötelezővé tennők, közvetve oly processualis elveket vinnénk a büntető törvénykezésbe, melyek ennek rendszerével homlokegyenest ellenkeznek. A büntető törvénykezésnek a fentebbiekben indokolt függetlenségét a javaslat megvalósítani igyekszik. A 7. §. első bekezdése általánosságban kimondja az elvi alaptételt, hogy mind a köz-, mind a magánjogi előkérdés tárgyában a döntés a büntető biró hatáskörébe tartozik. E rendelkezés, a mennyiben a közjogi előkérdésre vonatkozik, törvényhozási ujitás. Azok a külföldi törvények, melyek az előleges kérdésről kifejezetten intézkednek: 1853-iki
