Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
00 a kártérítési követelés fenforgása felett való döntés vagy összegének meghatározása további nyomozást tenne szükségessé. A személyes szabadság szempontja kétség nélkül sokkal jelentékenyebi), mint az az érdek, hogy a magánjogi igény eldöntése a bűnvádi eljárással kapcsolatosan történjék. A polgári perre utasító határozat ellen az 5. §. utolsó bekezdése értelmében nincs helye perorvoslatnak. A javaslatnak e rendelkezése megegyez jelenlegi bírósági gyakorlatunkkal. (Ugyanezt az elvet mondta ki a kir. curiának 1882. évi április hó 5-én 0524/81. sz. alatt hozott határozata.) A rendelkezést kellően igazolja az az általános indokolásban már hangsúlyozott szempont is, hogy a felső bíróságok munkával való túlhalmozottságának lehető csökkentése végett a perorvoslatok, a mennyiben ezt a jó és helyes büntető törvénykezés tekintetei megengedik, korlátozva legyenek. E korlátozás kétségen felül sokkal inkább megengedhető abban az irányban, melyben egy a bűnvádi eljárás keretébe szorosan véve úgy sem tartozó igénynek más perútra való utalásáról van szó, mintsem azokban az esetekben, a melyekben a büntető' biró a személyes szabadság vagy a büntető igazságszolgáltatásnak más fontos tárgyai felett határoz. Egyébként bizton remélhető, hogy elsőfokú bíróságaink a perreutasitás jogával soha sem fognak pusítán kényelmi szempontból élni. A dolog természeténél fogva a polgári perrendtartásba tartozik annak tüzetes szabályozása, hogy a bűncselekményből származó, kötelem miként és mily feltételek alatt érvényesíthető a polgári bíróság előtt. A 6. §-nak a büntető bíróságok hatásköre szempontjából negativ jellegű intézkedései kiegészítik a polgári perrendtartásnak idevágó szabályait, tudniillik meghatározzák azokat az eseteket, melyekben a magánjogi igénynek büntető biróság előtt való érvényesítése ki van zárva. A 6. §. 1. pontja nem szorul indokolásra. Az adbaesio már nevénél és természeténél fogva nem ónálló polgári per a büntető biróság előtt, hanem csak járulékos része a bűnvádi eljárásnak, melyhez csak csatlakozik. Ha tehát btínper nem indítható, akár azért, mert nincs bűncselekmény, akár azért, mert a bűnvádi eljárás megindítását kizáró okok forognak fenn, minő a raagáninditvány hiánya, az elévülés, a kir. kegyelem, a terheit halála, akkor a magánjogi igény megítélését a büntető biróság előtt természetesen nem is lehet kérni. Ugyanez a szempont indokolja a polgári perre utasitást abban az esetben is (6. §. 2. pont), midőn a bűnvádi eljárás határozatlan időre fel van függesztve. A javaslat 265. §-ában részletezett ez esetekben nem egyszer kétséges lehet, hogy a bűnvádi eljárás egyáltalán folytatható lesz-e, a büntető biró tehát a felfüggesztés tartama alatt nem kötelezhető a magánjogi igény felett való határozásra. A büntető parancs (532—535. §§.) a javaslat rendelkezései értelmében soha sem terjedhet ki a magánjogi igény elbírálására. A mennyiben tehát a járásbíróság a feljelentést vagy a kir. ügyészség indítványát büntető parancs kibocsátásával intézte el, a sértett magánjogi igényével csak a polgári biróság előtt léphet fel. A 6. §-nak nemleges rendelkezései nemcsak a büntető, hanem a polgári biróra is kötelezők és pedig az utóbbira positiv irányban. Azokból ugyanis kétségen felül áll, hogy a polgári biróság ez esetekben nem tagacüiatja meg a polgári eljárás megindítását vagy folytatását. Például ha a sértett kártérítési pert indit olyan bűncselekmény alapján, mely csak magáninditváuyra üldözhető, a polgári biróság akkor is köteles eljárni, ha megállapította, hogy magáninditvány nem volt téve, vagy kellő időben vissza volt vonva. 6. Előleges kérdések. (7. §.) Számos esetben az anyagi büntetőjog a cselekménynek közvagy magánjogi tulajdonságaitól, vagy a tettesnek köz- v*gy uugánjogi viszonyaitól teszi 13»
