Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
97 (525. §. első bekezdés), a járásbíróságnál tett előterjesztéssel ; végre a tárgyaláson ennek befejezéséig (541. §. ötödik bekezdés) történhetik. Ez esetekben a bíróság köteles a kellő időben érvényesített magánjogi igényre nézve az ítéletben intézkedni (327. §. második bekezdés e) pont; 337. és 542. §-ok első bekezdés.) A magánjogi igénynek az eljárás felebbviteli szakában való érvényesítését azért zárja ki a javaslat, mert ez megzavarná a forumok természetes sorrendjét, gyakran késleltetné a bűnvádi per lefolytatását és nem egyszer szolgáltatna alkalmat a felebbviteli főtárgyalás elhalasztására. Ezzel a megszorítással mindazok a fennebb már részletezett nyomós okok, melyek a magánjogi igénynek lehetőleg a bűnvádi eljárás alatt leendő elbírálása mellett szólnak, egyúttal támogatják a javaslatnak azt az intézkedését, hogy ez igény érvényesítése a bűnvádi pernek lehetőleg késő szakáig s különösen a fó'eljárásban is meg legyen engedve. Kívánatos, hogy ne támadjon egy igényből két per: a bűnvádi és a polgári. Kívánatos, hogy a magánjogi igény tárgyában ne keletkezhessek olyan polgári ítélet, mely külömböznék a büntető bíróság döntésétől. Meg kell tehát könnyíteni, illetőleg a pernek későbbi szakában is meg kell engedni ez igény érvényesítését. Ehhez járul az a tekintet, hogy az olyan rendelkezés, mely a magánjogi igény érvényesítését a per-előkészitő szakra szoritaná, arra az eredményre vezetne, hogy a kevesebb értelmiséggel biró vagy az alsóbb néposztályból kikerülő sértettek nagy része gyakran el volna zárva magánjogi igényének a büntető bíróság előtt való érvényesítésétől, mert elmulasztaná annak kellő időben való bejelentését. Végül nem hagyható figyelmen kivül az a nagy visszásság, mely abból eredne, ha a biróság — ámbár teljes meggyőződést szerzett volna a magánjogi igény alaposságáról és a megállapítandó kártérítés összegéről — csupán abból az okból volna elzárva annak megítélésétől, mert a sértett ez iránti kérelmet későn terjesztette elő. Egyébként a magánjogi igénynek a fŐeljárás alatt való érvényesítéséből a terheltre sem hárul jogsérelem, mert indokolt szükség esetében a terhelt védelmének ez irányban való előkészítése végett is elrendelheti a biróság a főtárgyalás elnapolását (336. §. 4. pont), vagy pedig az 5. §. harmadik bekezdése alapján a magánjogi igényt, melynek tisztába hozása az ügy befejezését gátolná, polgári perre utasíthatja. A magánjogi igény érvényesítése a btínvád emelésétől és képviseletétől, alapjábau, természetében és czéljábau annyira külömbözik, hogy a javaslat egyáltalán nem találta szükségesnek e két intézménynek ellentétes és egymástól teljesen független voltát valamely külön rendelkezéssel kiemelni. Különösen nem volt szükséges külön kimondani azt az elméleti jellegű alaptételt, hogy az a sértett is felléphet magánfél (51. §.) gyanánt, illetőleg magánjogi igényét az is érvényesítheti, a ki nem pótmagánvádló (42. §.) vagy csatlakozó (45. §.), sem nem indítványozza a bizonyítás kiegészítését (50. §.). A magánvádlónak vagy a csatlakozónak jogköre, valamint a sértettet a bizonyító anyag megszerzése körül illető jogok teljesen különállók és függetlenek a magánfél jogkörétől, melytől tárgyuk, rendeltetésük, czéljuk és jellegöknél fogva egészen külömböznék. A fennebbiek alapján magától értendő, hogy a sértettnek a magánjogi igény tekintetében kötött egyezkedése vagy ez igényről való lemondása egyátalán nem gátolja meg azt, hogy mint magánvádló léphessen fel. Az sem lehet kétséges, hogy a sértettnek emiitett lemondása vagy egyezkedése semmi befolyást sem gyakorolhat a vádnak a kir. ügyészség által való képviseletére és nem érinti a bűnvádi eljárás továbbfolytatását. A fennebbiekben már ismételve rá volt mutatva ama visszásságokra, melyek abból erednek, ha a magánjogi igény tárgyában mind a büntető, mind a polgári biróság eljár. is
