Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
91 A kir. ügyészséget a törvényszékek hatáskörébe utalt bűncselekmények tekintetében már az ügyészi alaptörvény (1871. évi XXXIII. t.-cz. 17. §-ának d)~-e) pontja) felruházta a közvádló gyanánt való működés jogával és kötelességével. Ez alapelvnek fentartása iránt semmi kétség sem támadhat. Már magából a büntetőjog közjogi jellegének érvényre emelkedéséből szükségszerüleg következik, hogy a bűncselekmények megtorlása végett emelt vád nem a közvetlenül sértettnek egyéni érdekei, hanem az állam és az összesség érdekei képviseletében van emelve, tehát nyilvános jellegű közvád. A közvád csak akkor érvényesülhet minden szükséges esetben, ha emelése nem függ a véletlen szeszélyeitől, az egyes állampolgárok tetszésétől, külöraböző képességeitől és változó akaratától, hanem ha a közérdeket szem előtt tartó, elfogulatlan, szakképzett és felelős közhatóság képviseli, melynek ez első és legfőbb teendője. A hivatalból üldözendő bűncselekmények esetében tehát hivatásánál fogva önálló kezdeményezése, a magánindítványra üldözendők esetében pedig, mihelyt a sértett fél a magánindítványt előterjesztette (90. §.), ennek alapján, — fogná a javaslat szerint ezentúl is a kir. ügyészség a közvádat képviselni. Az első bekezdésben használt ez a kifejezés, hogy a vádat a kir. ügyészség »képviseli«, az összes vádlói tevékenységet akarja megjelölni, magában foglalja tehát a vád emelését és annak érvényesítését az eljárás egész folyamán. A felhatalmazás vagy kivánat alapján üldözendő bűncselekményekre vonatkozólag a javaslat, az anyagi büntető törvény rendelkezését fentartva, elöirja, hogy a vádat kizárólag a királyi ügyészség képviseli. E bűncselekmények tekintetében tehát sem fő-, sem pót-wa#ánvádnak nincs helye. A rágalmazásnak és becsületsértésnek itt szóban levő esetei oly kényes érdekeket érinthetnek és a per megindítása esetleg oly nemzetközi vagy belügyi bonyodalmakat idézhet elő : hogy a magánvád megengedése itt több kárral, mint haszonnal járna. Mindenesetre fonák látvány volna, ha pl. egy külföldi diplomatiai ügyviselő a magyar kir. ügyészség akarata s meggyőződése ellenére jelennék meg a biróság előtt, és az sem volna helyes,, ha az esetben, midőn a kormány magasabb szempontból a per mellőzését kívánja, a köztisztviselő saját felelősségére koczkáztathatná a szóban levő érdekeket. Ezekben és a BTK. vonatkozó szakaszaiban érintett hasonló természetű ügyekben tehát czélszerűnek látszott az ügyészi vádmonopolium korlátlan fentartása. Attól, hogy a felhatalmazás vagy kivánat előterjesztésére jogosítottnak érdekei esetleg a vádmonopolium folytán sérelmet szenvednek, alaposan nem lehet tartani. A mennyiben a kormányról, vagy annak egyes tagjairól van szó, úgy a vádindítás voltaképen azoknak kezében van, kik azt irányozni hivatvák, a törvényhozó testületek pedig igen hathatós móddal rendelkeznek a közvádra való utasítás, kieszközlésére. A hadsereg, a honvédség, a birói kar stb. megsértése esetén eminens kormányérdek a közvád emelésének elrendelése. Végre a nemzetközi viszonyok olyanok, hogy az ezeket érintő esetekben a legfontosabb okok nélkül nem várható az elégtétel megtagadása. A felhatalmazás és kivánat alapján üldözendő bűncselekmények megjelölésére a javaslat (2. §. harmadik bekezdés, 4. §.) azért használ általános körülírást, mert ezeknek köre később a törvényhozás intézkedése folytán változhatik. Már a 2. §. második bekezdésének rendelkezéseiből kitetszik azonban, hogy kivéve a csak felhatalmazás vagy kivánat alapján üldözhető bűcselekmények csoportját, mely jelenleg azl878. évi V. t.-cz. 269—272. §-aiban körUlirt bűncselekményekre terjed ki, minden más esetben a javaslat a kir. ügyészség vádmonopoliuma ellen gyökeres és hathatós biztosítékokat állit fel. Abból azokból, hogy a kir. ügyészség egyes tagjainak tévedése, hanyagsága vagy kötelességszegése meg ne akadályozza egyes bűncselekmények megtorlását, de mert következetes és méltányos is, hogy i**
