Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
55 lama. A jogtörténelem meggyőző és mir fennebb érintett adatokat nyújt arról, hogy hazánk!) m a perorvoslatok használata a legrégibb időktől fogva gyakorlatban volt és hogy a perorvoslatok mellőzhetetlenségének érzete mind törvényhozásunknak sürü intézkedéseden, mind joggyakorlatunkban élénk kifejezést nyert. Még akkor is, midőn a nyomozó rendszer uralkodóvá lett és közbííntettek tárgyában a felebbezést majdnem mindenütt kiszorította, ez nálunk nem történt, sőt még világos törvény (1729 : XXX. t.-cz.) ellenében is érvényt szerzett magának ama meggyőződés, hogy nemes-embertől a király biróságához való felebbvitel meg nem tagadható. Mióta a nyugalmasabb idők és alkotmányos jogaink elis nerése megengedték nemzetünknek a bűnvádi eljárás szabályozásával való foglalkozást, törvényhozásunk a felebbezés jogának kiterjesztése fe'é hajol. Az utóbbi évtizedek joggyakorlatában nyilvánuló népmeggyőződés pedig a majdnem korlátlan kétfokú felebbvitelt honosította meg. Népünk és jogászközönségünk megszokta a hétfokú felebbezést. Ennélfogva a felebbezésnek teljes átmenet nélküli eltörlése nagy rázkódtatást idézne elő, erős ressensnst kel ten • igazságszolgáltatás biztonságába vetett bizalmat rendítené meg. Mindaddig, mig elsöfolyamodású bíróságainkat szervezeti biztosítékokkal és szellemi súlyuknak folytonos növelésével jelentékenyebb mértékben meg nem erősíthetjük ; mindaddig, mig közvéleményünkben meggyőződéssé nem érlelődik az a tudat, hogy a biïnpernck összes biztosítékait nem a felső fokon, hanem a jól szervezett, képzett és tapasztalt Urakból édlé) magas szinromdú elsőbiróságok előtt a vádrendszer, a szóbeliség és a közvetlenség elvei szerint lefolyó eljárásban kell keresni: addig a felebbezésnek folbôzatoè korlátozáséira kell tőre kedni, de teljes eltörlése nem hozható megnyugvással javaslatba. A javaslat, a most kifejtett vezéreszmét követi. Kétségtelen, hogy habár a járásbíróságok Ítéletei ellen használt felebbezés felülvizsgálatát a törvényszékhez utalta (547. §.), habár továbbá a törvényszéki eljárás előkészítő szakában s különösen a vádhatározat ellen használt felfolyamodásoknak száma előreláthatólag jelentékenyen csökkenni fog : mégis a kir. Ítélőtáblák büntető tanácsainak jelenlegi személyzete a szóbeliség és közvetlenség elveinek alkalmazásával nem lesz képes elintézni a törvényszékektől felérkezendő összes felebbezéseket. Ez okból a javaslat elkerülhetetlenül szükségesnek találta a törvényszéki Ítéletek ellen használható felebbezés korlátozását. Ez természetszerűleg csak az aránylag legcsekélyebb sédyú / cselekményeknél volt javasolható (381. §.) A perorvoslati fejezet részletes indokolásában felsorolt statisztikai adatok valószínűvé teszik, hogy a felebbezésnek ezúttal tervezett korlátozása nem lesz elégséges, a mennyiben kir. Ítélőtábláink e korlátozás daczára túlsók teendővel lesznek elhalmozva. A javaslat azonban ennek teljes tudatában sem ment tovább a korlátozásban. Ettől ugyanazok a tekintetek tartották vissza, melyek a felebbezésnek teljes eltörlése ellen szólnak. A mennyiben a javaslatnak törvényerőre emelkedése és életbeléptetése után a tapasztalat csakugyan azt fogja bizonyítani, hogy a kir. ítélőtáblák a felülvizsgálatra váró ügyeknek nagy tömegét a személyzetnek némi szaporítása mellett sem intézhetik el kellő gyorsasággal : akkor esetleg még tovább kellene menni a felebbezés korlátozásával. Remélhető, hogy az akkor, ha a közönség a most javasolt csekélyebb megszorításokhoz hozzászokott és elégtelenségökröl meggyőződött, nagyobb rázkódtatás nélkül keresztülvihető lesz. A felebbezésnek a törvényszéki ügyekben megkisérlett korlátozását a javaslat biztosítékokkal ellensúlyozza. Ilyen : a st panasz (426. §.) a törvényszéknek nem felebbezhető ítélete ellen; továbbá az a rendelkezés, hogy a törvényszék ítélete a 382. §. 2. pontjában meghatározott esetekben csak akkor nem felebbezhető, ha azt a törvényszék egyh t hozta.
