Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
51 Nem szükséges bővebben reá mutatni arra, hogy ez «lapelv a bíróságot a bizonyítás eredményének méltatásában nem jogosítja fel teljesen önkényszerű és a logika szabályait figyelmen kiviil hagyó eljárásra, hanem ellenkezőleg a bizonyító anyagnak »gondos és észszeríí mérlegelését« követeli. e) A terhelt érdekeinek és a védelemnek érvényesítése. A nyomozó rendszer uralma alatt a terhelt az eljárásnak csupán tárgya volt, megfosztva a személyiség jogaitól és védelmének gyakorolhatásától. Ez a szigor, sőt kegyetlenség szükségkép visszahatást szült és e reudszer megdőlte után az ellenkező irányba terelte a szabadelvű reform-törekvéseket. Teljes joggal hangoztatták, hogy a vádlott, míg el nincs ítélve, semmi oly bajjal nem terhelhető, mely a büntetés színével birna, hogy jogai csak annyiban korlátolhatok, a mennyiben ezt az eljárás czéljai múlhatatlan il követelik; hogy ennélfogva sem a vizsgálat tárgyává, sem eszközévé le nem alacsonyítható, sem szabadsága, sem házjoga fontos ok nélkül meg nem sérthető; hogy neki hatályos védelemre minden módot kell nyújtani és hogy a vádnak túlsúlya méltányos kedvezményekkel kiegyenlítendő. E követelményekre az ujabb törvényhozások nagyobb része figyelemmel is volt. A terheltnek lélektani tortura természetével biró faggató kihallgatását mellőzik, az előzetes letartóztatást és vizsgálati fogságot tüzetes feltételekhez kötik és lehetőleg korlátozzák, a, házkutatást és más hasonló vizsgálati cselekményeket pedig nyomatékos gyanú feltételéhez kötik. A védő igénybevételét korlátlanul megengedik, figyelemre méltó esetekben hivatalból rendeltetnek ki védőt, gondoskodnak, hogy a terhelt védelmének előkészítésére a vád tartalmáról és bizonyítékairól mindig kimerítő tudomással bírjon és a szükséges idővel rendelkezzék. Felállították azt az elővéleményt, hogy a terhelt elitéltetéséig ártatlannak tartandó és kétségben javára történjék a döntés. Érdekeinek biztosítása végett sok esetben eltérnek a felek egyenjogúságának szabályától. A terheltnek állása a bűnperben ma már teljesen biztosítottnak tekintendő. A vizsgálóbiró önkénye ellen szigorú szabályok védelmezik. A közvádlónak mint vele egyenjogú félnek túlkapásaitól már nem kell tartania. Rendelkezésére áll minden jogos eszköz, hogy bizonyítékait összegyűjthesse és ártatlanságát kimutathassa, sőt a hatóságoknak rendszerint kötelességévé van téve, hogy éber figyelmet fordítsanak a mentő körülményekre is. A rendszeresített perorvoslatok a terhelt részére kivétel nélkül nyitva atyának és sérelmeit a felsöbbfokú biróság több esetben hivatalból is köteles orvosolni. Eme gondoskodás a terhelt sorsáról és az aggódó igyekezet, hogy ártatlan embernek elitélése lehetőleg kizárva legyen, féuyoldala az ujabbkori bűnvádi eljárásnak. Mig a nyomozó rendszer a védelmet vagy a legnagyobb mértékben korlátolta, vagy teljesen el is tiltotta; addig a mai bűnvádi eljárási jog azt nem úgy fogja fel, mint egyedül a terhelt érdekeinek előmozdítóját, hanem mint a helyes bűnvádi igazságszolgáltatásnak egyik hathatós biztositékát, mint az anyagi igazság megvalósításának jelentékeny eszközét. A védelem szabadsága rendszerint éppen nincs ellentétben a jó és helyes igazságszolgáltatással, sőt ellenkezőleg azt elősegíti, midőn ellensúlyozza a vádnak egyoldalúságát, keresi és érvényre emeli az igazságot. Kétségtelen azonban, hogy a védelemnek korlátlan szabadsága mellett azzal vissza lehet élni, sőt az eljárást is meg lehet hiúsítani. E visszaélésnek nemcsak lehetőd de aránylagos gyakorisága is arra készti a törvényhozásokat, hogy a védelmet bizonyos esetekben korlátozzák. A javaslatnak úgyszólván egész rendszerében és minden alapvető intézkedésében határozott kifejezést nyer az a felfogás, hogy a terheltnek érdekeit és a védelem szabadságát nemcsak a humanismus, hanem az anyagi igazság érdekében is a lehetőség határai közt elő kell mozdítani és érvényre kell juttatni. 7*
