Főrendiházi irományok, 1892. XV. kötet • 677-742. sz.

Irományszámok - 1892-678

10 DCLXXVIII. SZÁM. A helyi érdekű vasút lényegesebb épitési és üzleti feltételeit a következőkben van szerencsém ösmertetni: A •/. alatt tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlatban feltüntetett s a m. kir. államvasutak Zólyom-Brézó állomásától, ugyancsak a magy. kir. államvasutak Tiszolcz állomásáig veze­tendő fő- és ennek bikási kitérőjétől a bikási vasgyár területén létesitendő rakodóállomásáig vezetendő szárnyvonal együttes hossza 42*6 kilométer. A pálya szabványos nyomtávval és combinait, azaz részben adhaesiős, részben fogas­kerekű rendszer alkalmazása mellett létesíttetnék, a mennyiben Erdőköz- s Gömörvég állomások, jelesül a 212 /4ie. sz. szelvények közt, a Vignol síneken kívül, Abt-rendszer szerinti kettős foga­zattal ellátott, s a vágányok tengelyében elhelyezendő fogas sinek is alkalmaztatnának. Ezen kombinált rendszer segélyével, mely Magyarországon legelőször e vasútvonalnál nyer gyakorlati alkalmazást a pálya szállítóképessége lényegesen fokozhatónak, a tényleges épitési s üzletberendezési költség pedig a tisztán adhaesiós rendszeren alapuló pálya költ­ségeivel szemben mintegy 660.000 frttal leszálliihatónak mutatkozott. A vonatok Zólyom-Brézó s Erdőköz, valamint Gömörvég s Tiszolcz állomások között, nemkülönben a szárnyvonalon is óránkint 40 kilométer — Erdőköz s Gömörvég állomások között pedig 15 kim. legnagyobb menetsebességgel közlekednének. A legnagyobb emelkedés, illetve esés Zólyom-Brézó és Erdőköz állomások közt s a szárnyvonalon l4°/oo-el. __ Erdőköz s Gömörvég állomások közt 50°/oo-el s végül Gömörvég s Tiszolcz állomások között 22°/oo-el állapíttatnék meg. A sínek, melyek aczélból gyártandók, folyóméterenkint a Zólyombrézó- s Erdőköz állomások közti vonalrészen, valamint a szárnyvonalon 23"6 klgr.-nál, az Erdőköz s Tiszolcz állomások közti vonalrészen pedig, beleértve Erdőköz állomást is, 34 5 klgr.-nál könnyebbek nem lehetnek, s függő sinkötés alkalmazása mellett oly sűrűn rakott talpfákon, illetve vas­kereszttartókon helyezendök el, hogy igénybevételök az előbbi vonalrészen 5.000 klgr., — az utóbbi vonalrészen pedig 7.000 klgr. keréknyomás alatt négyzetczentiméterenkint 1.000 klgr.-ot meg ne haladjon. Engedélyt kérő, a csatlakozó Zólyom-Brézó s Tiszolcz állomásokat ide nem értve, a következő állomások, illetve kitérők s megállóhelyek létesítésére köteleztetnék: a) a fővonalon : 1. Breznóbánya vizállomás 400 méter hoszszal. 2. Bikás állomás .......... 250 » » 3. Erdőköz vizállomás 300 » » 4. Remete rakodó-megállóhely 250 » » 5. Gömörvég vizállomás 300 » » b) a szárnyvonalon: Bikás vasgyár rakodó-állomás .... 200 méter hoszszal. Engedélyt kérő köteles leend az épitési munkálatokat az engedélyokirat keltétől számított 2 év alatt befejezni s a pályát a közforgalomnak átadni. A tényleges épitési s üzletberendezési költség 3,200.000 frttal, vagyis pályakilométe­renként 75.117 frttal állapíttatnék meg, melyből forgalmi eszközök beszerzésére 235.200 frt,— tartalékalap képzésére pedig a h. é. vasútnak kibocsátási árfolyam szerinti értékben számított elsőbbségi részvényeiben is letehető 25.000 frt lenne kihasitandó. A 3,200.000 frtnyi tényleges épitési s üzletberendezési tőkének beszerzését engedélyt kérő 35°/o, vagyis 1,120.000 frt erejéig 5°/o os törzsrészvények, — 65°/o vagyis 2,080.000 forint

Next

/
Thumbnails
Contents