Főrendiházi irományok, 1892. XV. kötet • 677-742. sz.
Irományszámok - 1892-706
102 DCGVI. SZÁM. A szabadalmi törzsdíjak és lajstromozási illetékekből befolyt Összegek a magyar és osztr. kincstár között következőleg osztattak meg: A magyar kincstár bevétele: Év Uj engedélyezés után Érvénybentartások után összesen 1892 . . 30.077 frt 25 kr. 52.082 frt 55 kr. 82.159 frt 80 ki. 1893 . . 34.392 » 75 » 56.617 » 20 » 91.009 » 95 » Osztrák kincstár bevétele: Év Uj engedélyezés után Érvénybentartások után összesen 1892 . . 82.902 frt 75 kr. 164.993 frt 15 kr. 247.895 frt 90 kr. 1893 . . 99.298 » 50 » 171.417 » 8272 » 270.716 » 32*/2 » E szerint 1893-ban a monarchia mindkét' államában befolyt 361.726 forint 27 x /2 kr., a melyből a íönnebbi számadatok alapján százalékokban kifejezve: a magyar kincstárt illette 25 , i33°/o (1892-ben 24*893°/o) az osztrák kincstárt illette 74'867°/o (1892-ben 75*io7°/o) A fentemiitett évben történt 44 szabadalom-megsemraisités okai: 21 esetben újdonság hiánya; 2 esetben más korábbi szabadalommal való azonosság; 9 esetben törvényes kellékek hiánya; 11 esetben gyakorlatbavétel hiánya és 1 esetben többféle megsemmisítési ok halmazata volt. Daczára azon szép eredményeknek és a szabadalmak évről-évre növekedő számának, a tapasztalás mégis azt mutatta, hogy a szabadalmak engedélyezése, meghosszabbítása és érvénytelenítése a fennálló rendszer mellett és a közös egyetértéssel való elintézés felette nehézkes volta miatt, hosszas levelezést és bonyodalmas tárgyalásokat igényelt, melyek sokszor éveken át elhúzódtak és az ipar fejlődésére nézve oly nagyfontosságú találmányi és szabadalmi ügynek kellő fejlesztését és általános terjedését nem igen mozdíthatták elő. Ha mindamellett a két állam kormánya közt fennállott egyetértő eljárás mellett a szabadalmi ügyek a viszonyok által előidézett időveszteséggel mégis évtizedeken át nagyobb fennakadás nélkül kezelhetők voltak, az csakis a még az 1852. évből származó és jelenleg is fennálló, de most már némileg elavultnak mondható tiszta bejelentési rendszeren alapuló szabadalmi szabályok fennállása mellett volt lehetséges. Midőn azonban a szabadalmi ügynek általánosan sürgetett reformja került szóba, már kettős nehézséggel állottunk szemben : 1. a monarchia két államterületére nézve egybehangzó új törvény iránt kellett volna megegyezni, a mi már a két állam ipari és forgalmi viszonyainak különböző volta miatt is nagy nehézségbe ütközött; 2. új szabadalmi rendszer mellett a jelenleg gyakorlatban levő és a vám- és kereskedelmi szövetség előbbi intézkedésein alapuló egyetértő eljárás többé alig volt fentartható, legfeljebb az esetben, ha vagy közös szabadalmi hatóság (pátens-hivatal) állíttatnék fel, vagy ha az egyik állam kormányának a szabadalom iránti megállapodását a másik állam kormánya minden további vizsgálat nélkül elismerné, mely két módozat egyike sem volt elfogadható. Ily körülmények közt, és miután nekünk is szükségünk van arra, hogy szabadalmi ügyeinket viszonyainknak megfelelően törvényhozási utón rendezzük, az 0 Felsége többi királyságai és országai kormányával folytatott tárgyalások azon eredményre vezettek, hogy az 1894. évi XLI. törvényczikkel a fennálló vám- és kereskedelmi szövetség XVI. czikke kölcsönös egyetértéssel olyformán módosíttatott, hogy a monarchia mindkét állama a szabadalmi törvényhozás tekintetében teljes függetlenséget nyert, minek következtében a találmányi szabadalmak már nem kölcsönös egyetértéssel, hanem mindegyik kormány részéről saját államterületére nézve
