Főrendiházi irományok, 1892. XI. kötet • 463-515. sz.

Irományszámok - 1892-478

CDLXXVIILSZÁM. 53 2-ik melléklet a 478. számú irományhoz. Indokolás, „azon nyilvános tanintézeti igazgatók, tanárok, tanítók, igazgatónők és tanítónők nyugdíjazásáról és hozzátartozóik ellátásáról" szóló törvényjavaslathoz, kikről állami vagy más hasonló természetű közrendelkezéssel gondoskodva nincs. Nagyok azok az áldozatok, melyeket hazánkban a hitfelekezetek iskolák állításával és fentartásával a múlt időkben a magyar államnak hoztak. De nemcsak a múltban, hanem a jelenben is tetemesek azok a költségek, melyekkel a hitfelekezetek az állam terhén könnyűének. Hasonlóan nem jelentéktelenek azon áldozatok sem, melyeket ujabban némely törvényhatóságok, községek, sőt társulatok iskolák állításával és fentartásával önként vettek vállaikra. Természetes tehát, hogy ez áldozatokat az államnak nagy értékűeknek kell tekintenie s ebből kifolyólag, a mennyiben az iskola-fentartók áldozatai ez iskoláknál, a közoktatás szükségleteinek ujabb és ujabb emelkedésével, most már nem elégségesek, az államnak segítségéül kell jönnie, mert különben a szóban forgó iskolák elzüllése vagy megszűnése következtében az iskolák helyébe az államnak új iskolákat kellene állítania, melyeknek felállítási és fentartási költsége sokszorosan felülmúlná a kivánt segélyt. Tehát nemcsak a múlt idők szolgálatainak elismerése, hanem az állam jelenlegi, jól számított pénzügyi érdekei is megkívánják az ily iskolák segé lyezését. Törvényeinkben ez iskolák segélyezésének elve kifejezésre is jutott, s az állam ez alapon sok iskolát tényleg segélyez is, részint befektetésekre, részint a folyó szükségletekre adott Összegekkel. Az előttünk fekvő törvényjavaslat is, habár közvetve, a segélyzés egy módját tervezi, melylyel azon nyilvános tanintézeti igazgatók, tanárok, tanítók, igazgatónők és tanítónők nyugdíjazásáról és hozzátartozóinak ellátásáról kivan gondoskodni, kikről állami vagy más hasonló természetű közrendelkezéssel gondoskodva nincs. E közvetett segély kiegészítené a fönnebb emiitett egyenes segélyzést, — s nem kevésbbé fontos, mint az utóbbi, mert hivatva van állandóan biztosítani az illető tanintézetek számára a jó tanerőket s igy biztosítani magukat a tanintézeteket is. Az 1875-ik évi XXXII. törvényczikk, mely a néptanítók nyugdíjazásáról szól, hasonló segélyzést tart szem előtt, s az előttünk fekvő törvényjavaslat nem egyéb, mint következetes kiegészítése az imént emiitett törvénynek. Részletesen megjelölve: a felekezetek, törvényhatóságok, községek, társulatok által, vagy örök alapítványokból (ide nem értve a szerzetes rendek kezén levő alapítványokat) fen-