Főrendiházi irományok, 1892. XI. kötet • 463-515. sz.
Irományszámok - 1892-478
54 CDLXXVIIÏ. SZÁM. tartott középiskolák, felsőbb leányiskolák, kereskedelmi középiskolák (akadémiák),, valamint az ily jellegű jogakadémiák, tanító-, tanítónő- és óvóképző-intézetek országos nyugdíj- és gyámintézetének felállításáról van itt szó. Azonfelül a mit fönnebb általánosságban mondottam, e nyugdíjintézet speeziális megokolására elég lesz feltüntetnem : miként van jelenleg e tanintézeteknél gondoskodva a tanitószemélyzet nyugdíjazási ellátásáról, A gondoskodás annyiféle, a hány a tanintézet. Egy-két tanintézet tűrhető nyugdíjat ad tanárainak, míg mások csak szűkmarkúan ("egy-kétszáz forinttal) akarnak megfelelni e kötelességüknek, a legtöbb pedig éppen semmivel sem gondoskodik elaggott munkásairól. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy az ily tanintézetek alkalmazottjai állásukat csak átmeneti állomásnak tekintik, s az első kínálkozó alkalommal elhagyják; a tanintézetek nem consolidálodhatnak s még kevésbbé fejlődhetnek, hanem ellenkezőleg, az állami intézetekkel szemben inferioritásban maradnak, sőt alább és alább szállnak. Már az 1883. évi középiskolai, törvény megalkotása előtt szóba jött a törvényhozásban egy ily nyugdíjintézet létrehozásának szüksége s az erre vonatkozó nyilatkozatok általános elismeréssel találkoztak. De a meg-megujuló kérelmekre nem egy alkalommal a kormány részéről is történtek biztatások, melyeknek most már múlhatatlanul meg kell felelnünk, mivel az érdeklettek azt vethetik fel, hogy a biztatások következtében nem gondoskodtak önmagukról. Hogy e 'nyugdíjintézet megvalósítása oly sokáig késett, annak két oka volt. Először azon alap, melyen kezdetben a kérdést meg akarták oldani, téves volt. A nyugdíj-intézetet az egyes tanintézeteknél már meglevő nyugdíj-alapok bevonásával hitték megalkothatónak. Az autonom hitfelekezetek soha sem adták át vagyonukat másnak, most sem adhatnák, mert ezt alapitványaik természete sem engedné meg; de különben is ezen az alapon lehetetlen is volna a megoldás, mert az egyes iskolák eddigi nyugdíjalapjainak nagy különbözősége mellett a hozzájárulási vagy részesülési kulcsot megtalálni senki sem volna képes. — A késlekedésnek második, magában véve is elegendő oka az állam kedvezőtlen pénzügyi helyzete volt. Hogy a nyugdíjintézetbe (a törvényjavaslat 1. §-a szerint) a szerzetes rendek iskoláit nem vettem föl, könnyen érthető, mert a szerzetes rendek szervezete és együttélése bizonyos alapokat tételez föl, mi biztosítja az elaggott tanárok existentiáját, miért is a nyugdíjazásokról való gondoskodást a szerzetes rendek soha sem is kívánták. Hogy továbbá a nyugdíj- és gyámintézetbe való felvételnél még egy megszoritást tettem, azt t. i„ hogy csak oly nyilvános tanintézetek vehetők fel, melyeknek állandó fenmaradásuk biztosítva van (ugyané §. második bekezdése) annak szintén okát adom. Magától értetődik, hogy e fenmaradás biztositékánál itt csakis a vagyoni vagy jövedelmi biztosítékról lehet szó. Törvényeink, eltérőleg más államok hasonló rendelkezéseitől, az iskolák felállításánál az állandó fenmaradás biztositása tekintetében nem szabnak föltételeket. Ha tehát valamely iskola állandó fenmaradása kérdéses, az intézetnek ilyetén jellege ellentétben volna egy oly gondoskodással, mely az alkalmazottaknak holtig való ellátását, sőt özvegyeik és gyermekeik ellátását is czélul tűzi ki s mely gondoskodás egy örök alap megteremtését is megköveteli. Ha tekintetbe veszszük azon fölötte sokféle és sajátságos viszonyt, mely az isko^a-fentartóknál vagyoni vagy jövedelmi tekintetben fenforoghat, magától értetődő dolog, hogy az iskola állandó fenmaradásának elbírálása csakis a törvényhozásnak felelősséggel tartozó vallás- és közoktatásügyi ministert illetheti meg. Nemcsak a felsorolt tanintézetek fölötte különböző és sokféle volta, hanem az ugyanazon fajit tanintézetek fentartóinak különböző és sokféle viszonyai is nehézzé és bonyolódottá teszik a nyugdíj-intézet kérdésének megoldását. Már magában a dolog természetében rejlő bonyolultság arra intett, hogy a lehető legegyszerűbb megoldásra törekedjem, mert a legegyszerűbb megoldásnak is megmaradt az ő nehézsége. E czélból, miként a törvényjavaslat 2. §-a
