Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.

Irományszámok - 1892-432

CDXXXII. SZÁM. 91 sághoz intézett egyszerű igénybejelentéssel megakadályozhatja, hogy a törlés, illetve feloldás a jelen §-ban contemplait eljárás Jitján elrendeltessék. A jogbiztosság lehető megóvását czélozza az a rendelkezés is, hogy a törlést, illetve feloldást elrendelő végzés az örökhagyó halálakor még nem született utóörökösök gondnokának és az utóörökös tudva nem levő örökösei részére kinevezendő ügygondnoknak is kézbesítendő. A §. ötödik bekezdése a feljegyzés törlésének, illetve a biztosítás feloldásának azzal az esetével foglalkozik, mely akkor áll be, midőn az utóörökösödési jog az örökös elhalálozása következtében megnyílik s a hagyatéki vagyon az örökös elhunyta indokából megindított örökösödési eljárás utján az utóörökös korlátlan tulajdonába adandó át. A jelen §-ban foglalt rendelkezéseknek megfelelő alkalmazását az ingatlan utóhagyományosának biztosítására szolgáló feljegyzés törlésére az a felfogás teszi szükségessé, melynél fogva az, a kinek valamely meghatározott ingatlan hagyományoztatott, az örökössel egy tekintet alá esik; a miből kifolyóan a hagyományos és a netáni utóhagyományos közti viszony azok szerint a szabályok szerint alakul, a melyek az örökös és az utóörökös között fennálló kölcsönös jogi vonatkozások tekintetében irányadók. A §. többi intézkedései nem igényelnek bővebb magyarázatot. 82. §. Eddigi törvényeink nem igen gondoskodnak a hagyományosok jogainak megóvásáról. Az ide vágó rendelkezések mindössze abból állanak, hpgy a biróság a végrendelet kihirdetése alkalmából a hagyományosokat jogaikra felügyelés végett értesiti (1868 : LIV. t.-ez. 567. §.), hogy az Örökös által kétségbe vont egyes hagyományok nem osztály utján, hanem az örökösök ellen intézett külön keresettel követelhetők (u. o. 592. §.), hogy a hagyományok biztosításának s ebből a czélból a hagyaték leltározásának csak akkor van helye, ha a hagyomány a gyámhatóság alatt álló egyénre háramlóit (1877 : XX. t.-cz. 256. §.) és hogy az önjogú Örökösök, midőn a birtokbiróságnál a hagyatéki ingatlanoknak nevükre leendő bekebelezését kérik, azt is tartoznak igazolni, hogy a hagyományosok kellőleg értesitvék (1868 : LIV. t.-cz. 580. §.). Azonban már fennebb az 1., 3. és 52. §-nál ki volt emelve, hogy valamely egyedileg meghatározott dolog, nevezetesen az örökhagyó tulajdonához tartozó ingatlan hagyómányozása esetén a hagyományos az örökhagyó közvetlen jogutódjának tekinthető, és hogy a többi hagyományosokat uly kötelmi jogosultság illeti meg, mely az egyetemes utódlásra hivatott örökös jogával közös alapból származik s ehhez képest bizonyos előfeltételek fenforgása esetén megfelelő biztosításra tarthat számot. Az első cathegoriába sorozott hagyományos, a ki mint az Örökösödési eljárásban közvetlenül érdekelt fél, a hagyatéki tárgyalásra megidéztetett (52. §.), a hagyomány által oly jogot szerzett, mely — a 63. §. kapcsán kifejtettek szerint is — lényegileg az örökös jogával egy tekintet alá esik s a melylyel szemben az eljárás csak annyiban módosulhat, a mennyiben azt a hagyatéki ügy czélirányosabb lebonyolítása, valamint az örökösnek az összerü* esetben fenforgó tulnyomóbb érdeke megköveteli. Ehhez képest a szóban forgó hagyományosnak joga figyelembe veendő akkor is, ha a hagyományos a tárgyalásra meg nem jelent, mert a tárgyalásról való elmaradás az ipso jure szerzett jogról való lemondásnak nem minősíthető. Ámde — ugy mint a tárgyalásra meg nem jelent örökösnél — különbséget kell tenni, vájjon az örökös a hagyományhoz való jogot elismeri-e vagy sem? Az első esetben — az örökösre nézve a 62. §-ban szabályozott eljárás folyományaként — a hagyományos egy újabb határnapra volna idézendő azzal, hogy ismételt meg nem jelenése esetén a hagyomány hivatalból fog megállapittatni. Az idézésnek ily alakban való ismétlése is*