Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.
Irományszámok - 1892-432
92 CDXXXII. SZÁM. azonban merőben felesleges és csakis az eljárás szükségtelen késleltetését eredményezné; — mert a hagyománynak ily esetben egyedileg meghatározott tárgya van s annak a hagyományos javára közvetlen átadása és telekkönyvi átíratása újabb tárgyalás nélkül is megtörténhetik. A másik esetben a meg nem jelent hagyományos a 63. §. zársorai szerint — ép ugy, mint hasonló helyzetben az örökös — egy újabb tárgyalásra azzal idézendő, hogy ismételt elmaradása esetén igénye a hagyatéki tárgyalás során figyelmen kivül marad. Ha pedig a hagyományos a tárgyalásra megjelent s a hagyományhoz való jog vitás: akkor — hasonlóan, mint az öröklési igények tekintetében felmerülő vita eseteiben — perreutasitásnak van helye, mely azonban csak a vitás hagyomány tárgyára szorítkozik s a többi vagyontárgyakra nézve az átadást nem akadályozza [77. §. e) pont]. Másként áll a dolog a többi közönséges hagyományosokkal szemben. Ezek a hagyatéki tárgyalásról csak értesítést kapnak s az örökössel szemben érvényesíthető követelésük figyelembevételét és biztosítását csak akkor követelhetik, ha a tárgyalásra megjelennek, jogukat alakszerű okirattal kimutatják és megfelelő kérelmet terjesztenek elő. A biztosítás azonban rendszerint csak a hagyatéki ingatlanokra vonatkozóan, zálogjogi bekebelezés alakjában eszközölhető, a mely a vagyon forgalmának jelentékenyebb megzavarását nem eredményezi. Az ingókra vezetendő biztosítás a forgalom szabadságának súlyos megszorításával járna s az ily biztosítás elnyerése végett a hagyományos a végrehajtási törvény általános szabályaihoz kénytelen alkalmazkodni. A legvégső határ, a meddig a hagyatéki biróság az ingó hagyatékra vonatkozó biztosítás megvalósítása czéljából saját hatáskörében elmehet, az, hogy veszély fenforgása esetén a letétben kezelt értékeknek kiadását a hagyomány kifizetésétől vagy biztosításától teJjeti függővé. Magától érthető, hogy miután az örökös kötelezettségeit és felelősségét illetőleg első sorban az örökhagyó intézkedésének kell irányadónak lennie: a biztositásnak általános szabályként meghatározott módjai nem alkalmazandók, ha az örökhagyó a bagyományny^l terhelt örököst a biztosítás adásának kötelezettsége alól felmentette^ A §. utolsó bekezdése megfelel annak a felfogásnak, hogy a kötelesrész iránti követelés a hagyatéki vagyonnak az örökhagyó halálakor volt teljes értékéből minden tehertől és korlátozástól menten s ehhez képest a végintézkedésen alapuló minden más követelést megelőzően elégítendő ki és hogy a hagyományosokat egymással szemben különös előjog rendszerint nem illeti, a minthogy oly esetben, midőn a hagyatéki vagyon a hagyományok kielégitésére elégtelen, a hagyományok aránylagos leszállításának is lehet helye. 83. §. Az Örökösödési eljárás során meg nem oldott kérdésekből kifolyóan az örökössel szemben támasztott és az anyagi jogszabályok szerint sem alak, sem tartalom tekintetében nem fixirozott követeléseknek biztosítása csak ideiglenes és feltételes hatályú lehet s ezért módot kell nyújtani az Örökösnek, hogy a reá nézve jogi korlátozást eredményező biztosítási intézkedés esetén arra szoríthassa az igénylőt, hogy jogát érvényesítse. Ezt teszi a javaslat 83. §-a, midőn azt rendeli, hogy azok, a kiknek javára ilynemű* biztosítási intézkedések történtek, az örökös kérelmére arra kötelezhetők, miszerint követelésük érvényesítése végett a keresetet záros határidő alatt indítsák meg. A kereset meg nem indításának pedig nem lehet más az eredménye, mint hogy a biztosítási intézkedés hatályon kivül helyeztetik. A fősúly arra fektetendő, hogy a záros határidő kitűzése az igénylőknek tudomására jusson s e tekintetben a §. második bekezdése oly intézkedéseket tartalmaz, melyek az igénylő érdekét lehetőleg megóvják.
