Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.
Irományszámok - 1892-432
CDXXXII. SZÁM. 105 TIZENEGYEDIK FEJEZET. Különös intézkedések a külföldiek hagyatéka tekintetében. 107—113. §. Ha a 8. §<ban foglalt rendelkezésnél fogva a bazai bíróság jár el a külföldi örökhagyónak az országban levő ingatlan vagyonára nézve avagy — a mennyiben nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik s viszonosságon alapuló más gyakorlat sem áll fenn — a külföldi örökhagyónak az országban levő ingó hagyatékára nézve: akkor az örökösödési eljárásra minden tekintetben a jelen javaslatban foglalt szabályok alkalmazandók s egyáltalán nem szükséges, hogy az örökhagyó honosságára va'ó tekintettel a törvényhozás kivételes eljárási szabályt alkosson. Ugyanez áll abban az esetben is, ha nemzetközi szerződés értelmében vagy viszonosságon alapuló gyakorlat alapján a magyar honosnak a külföldön hátrahagyott ingó hagyatékára nézve a hagyatéki tárgyalás a hazai bíróság hatáskörébe tartozónak van elismerve. Ez utóbbi esetben csak annyiban módosul az eljárás menete, a mennyiben a fennálló nemzetközi viszony bizonyos feltételekhez köti a külföldön hátrahagyott ingó hagyaték kiszolgáltatását. Másként áll a dolog akkor, midőn oly nemzetközi szerződés vagy a viszonosságon alapuló oly gyakorlat áll fenn, melynél fogva a külföldi" örökhagyónak az országban levő ingó hagyatéka tekintetében a külföldi bíróságnak engedendő át az örökösödési eljárás és az öröklési jogon alapuló vitás kérdések elbírálása. Ily esetben elkerülhetetlen, hogy az örökösödési eljárásról szóló törvényben meg légyenek határozva a módozatok, melyek szerint az ingó hagyaték kiadása megtörténhetik. Azok a különös intézkedések, melyeket a hazai biróság a külföldi hatóságnak kiadandó ingó hagyaték tekintetében megtehet, bizonyos tekintetben a nemzetközi szerződésben szoktak meghatároztatni, de visszavezethetők a viszonosságon alapuló gyakorlatra is s ezért a javaslat 113. §-a kifejezetten fehtartja azokat az eltéréseket, melyek a specialis nemzetközi viszony tartalma és a javaslat idevágó rendelkezései közt fenforoghatnak. Tény azonban, hogy azok a szabályok, melyek a nemzetközi vonatkozásoknak e helyütt szem előtt tartott iránya tekintetében figyelembe jöhetnek, nem merítik ki a kérdést s ez okból nem teszik szükségtelenné, hogy a hazai törvényhozás egységesen szabályozza az emiitett esetekben követendő eljárást, így pl. a Szerbiával 1881, évi május hó 6-án a hagyatékok körüli eljárás szabályozása tárgyában kötött s az 1882: XXXIII. t.-czikkbe iktatott államszerződés III. ezikkének 5. pontja nyitva hagyja azt a kérdést, vájjon az ország törvényei szerint van-e helye olyan határidő kitűzésének, a mely alatt az állam honosai és egy harmadik államnak az országban lakó alattvalói a kiadandó hagyatékra vonatkozó igényeiket bejelenthetik s kimondja, hogy ha ily határidő kitűzésének helye van : a consulsági hatóság a határidő lejártáig s esetleg azután is csak olyan elővigyázati és kezelési intézkedésekre szoritkozhatik, melyek a bejelentett igényeknek az illetékes biróság előtti érvényesítésére nézve nem lesznek hátrányosak. A javaslat tizenegyedik fejezete alatt foglalt külön intézkedések meghatározásánál az szolgált kiinduló pontul, hogy azok a cselekmények, melyeket a hazai b f iróság a külföldi hatóságnak kiadandó ingó hagyatékra vonatkozóan végez, nem képezik az örökösödési eljárás alkotó részét. Ezeknek az intézkedéseknek kizárólag biztosító jellegük van s a biztosítás épen azért szükséges, mert a hazai biróság a hagyatékot kiadni tartozik s ez okból az Örökösödési eljárás lényegéhez tartozó cselekményeket nem végezheti, a hagyaték tekintetében felmerülő igényeket el nem bírálhatja. FŐRENDI IROMÁNYOK. X. 1892 — 97. 14
